Európa Liga - Lökést adhat a Ferencvárosnak, hogy újra szurkolói előtt játszhat

Budapest |

<p>A Ferencváros vezetőedzője és labdarúgói is úgy érzik, pluszt jelenthet a számukra, hogy az Európa Liga első selejtezőkörétől eltérően csütörtökön, a második forduló első összecsapásán már nézők előtt fogadhatják ellenfelüket, a bosnyák Zeljeznicar együttesét.<br />&nbsp;</p>

    "Remélem, minél több szurkoló látogat majd ki a stadionba, hiszen nagy szükségünk van a támogatásukra. Szeretnénk olyan eredményt elérni hazai pályán, hogy jó esélyekkel utazhassunk a visszavágóra" - mondta a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatón Thomas Doll.
    A zöld-fehér együttes német trénere elmondása szerint alaposan tanulmányozta a riválist, s úgy látja, a bosnyák gárdának számos jó futballistája van, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, ezúttal is saját csapata játékára szeretne koncentrálni.
    "Elég önbizalommal rendelkezünk, bátornak kell lennünk, és akkor a mérleg nyelve felénk billenhet" - fogalmazott a szakember, aki ötven százalék esélyt lát a továbbjutásra.
    A Ferencváros az első körben a holland másodosztályú Go Ahead Eagles csapatát búcsúztatta, az idegenbeli 1-1-et követően múlt csütörtökön könnyedén, 4-1-re győzte le ellenfelét. Tette ezt ráadásul üres lelátók előtt, a zöld-fehérekre kirótt büntetés miatt, amelyet a Rijeka elleni, tavalyi összecsapáson tapasztalt szurkolói rasszizmus miatt rótt ki az Európai Labdarúgó Szövetség.
    A szakember szót ejtett a hétfőn szerződtetett Radó Andrásról is. Mint elmondta, a Haladástól érkezett támadóval bővültek a taktikai lehetőségei, azt azonban nem árulta el, hogy beveti-e csütörtökön.
    Gyömbér Gábor, az együttes csapatkapitánya edzőjéhez hasonlóan örül annak, hogy újra szurkolók előtt játszhatnak.
    "Ez hatalmas lökést adhat a csapatnak. Szeretnénk mindenképpen olyan eredményt elérni a drukkereink előtt, hogy végül továbbjussunk ebből a párharcból."
    A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában. Eddig már több mint 7000 jegy talált gazdára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?