EURO-2020 - Bővebb lesz a válogatottak kerete, 26 játékos nevezhető

EURO-2020

A szokásosnál bővebb lesz a válogatottak kerete a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon, amelynek társházigazdája Budapest.

Az európai szövetség (UEFA) vezető testülete keddi ülésén hagyta jóvá a nemzeti csapatokkal foglalkozó bizottságának múlt heti javaslatát, miszerint 23 helyett 26 játékosból áll majd egy-egy együttes kerete. A közleményben azt viszont kiemelte, hogy a mérkőzésekre ugyanúgy csak 23 futballistát lehet nevezni, mert a sportág szabálya előírja, hogy legfeljebb 12 cserejátékos lehet.

Az UEFA azzal indokolta a döntést, hogy a játékosok esetleges pozitív koronavírustesztje és az azt követő karanténkötelezettség ne okozzon létszámbeli problémát a csapatoknak.

A június elsejéig leadott kereten csak súlyos sérülés vagy betegség esetén lehet változtatni az adott válogatott első mérkőzése előtt. Az UEFA tájékoztatása szerint ebbe a kategóriába beletartoznak a koronavírussal megfertőződött játékosok és a szoros kontaktszemélynek minősülő - és ezért elkülönített - futballisták is. Aki viszont kikerül a keretből, az már nem térhet vissza.

Arról már korábban határozott az UEFA, hogy három helyett öt cserét engedélyez a mérkőzéseken, mivel a koronavírus-járvány miatt zsúfoltabbá vált a versenynaptár és a játékosok nagyobb igénybevételnek vannak kitéve.

A tavalyról idénre halasztott kontinensviadalt június 11. és július 11. között bonyolítják le. Eredetileg 12 város adott volna otthont a mérkőzéseknek, de mivel Dublin és Bilbao nem tudta garantálni a nézők beengedését a stadionba, a múlt héten változott a helyzet, beugróként jelentkezett Sevilla, Szentpétervár pedig több csoportmeccset rendez, míg London egy plusz nyolcaddöntőt kapott. A torna rendezője mellettük München, Baku, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Glasgow és Budapest. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Marco Rossi, a magyarok olasz szövetségi kapitánya csütörtökön hirdeti ki bő keretét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?