Esküvő után edzések

Budapest. A hét végén mondta ki a boldogító igent Mátyus János, aki hatesztendei együttélés után vette feleségül Kelemen Juliettát. A hátvéd aztán újdonsült asszonyát nem valamelyik egzotikus szigetre vitte nászútra, hanem egyenesen Bécsbe, ahol Südstadtban edzésre volt hivatalos az Admira Wacker együttesénél.

Budapest. A hét végén mondta ki a boldogító igent Mátyus János, aki hatesztendei együttélés után vette feleségül Kelemen Juliettát. A hátvéd aztán újdonsült asszonyát nem valamelyik egzotikus szigetre vitte nászútra, hanem egyenesen Bécsbe, ahol Südstadtban edzésre volt hivatalos az Admira Wacker együttesénél. A magyar futball több illusztris alakja, így például Nyilasi Tibor, Komora Imre, továbbá Mátyus rengeteg barátja, egykori játékostársa vett részt az I. kerületi református templomban tartott esküvőn, majd a Várban rendezett hangulatos vacsorán. A hajnalig tartó mulatságon a jelen eseményei mellett számtalan nosztalgikus történet is elhangzott, ám a legboldogobb jövőképet mindenképpen az egykoron a Ferencváros védőtrióját alkotó Hrutka János, Dragóner Attila, Mátyus János emlegette fel. A három jó barát, akik a Fradi mellett a válogatottban is sokat labdáztak együtt, nyárra az utánpótlás fellendítését vetítették előre, hiszen mindhármuk felesége akkorra várja a babát. Amennyiben mindhármukat fiúval ajándékozza meg asszonya, úgy nem kizárt, hogy 2020 környékén újra összeállhat a Hrutka, Dragóner, Mátyus védőtrió az Üllői úton. Addig azonban az apukáknak máshol – Mátyusnak az Admirában, Dragónernek az FTC-ben, Hrutkának pedig menedzsercégében – kell bizonyítaniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?