Esélytelen vendégek

Besztercebánya. Végérvényesen megszerezte az őszi bajnoki címet a Dukla B. Bystrica csapata, miután szombaton az őszről elhalasztott mérkőzésen legázolta a trencsénieket, akiknek semmilyen esélyük nem volt a jobb eredményre. Talán ha kétszer kerültek a katonák kapuja elé. Már a 6.

Besztercebánya. Végérvényesen megszerezte az őszi bajnoki címet a Dukla B. Bystrica csapata, miután szombaton az őszről elhalasztott mérkőzésen legázolta a trencsénieket, akiknek semmilyen esélyük nem volt a jobb eredményre. Talán ha kétszer kerültek a katonák kapuja elé. Már a 6. percben vezetést szerzett a hazaiak új játékosa, az Eperjesről igazolt Jakubko: Sovič szögletrúgása után fejjel küldte a hálóba a labdát. A második gól is Sovič beadása után született, Semeník használta ki a helyzetet. A vendégek a 45. percben veszélyeztettek először, Velický lövése azonban mellé ment. A második félidőben sem változott a játék képe, a Dukla állandó fölényben futballozott a fagyos talajú pályán, s a 49. percben ismét Jakubko volt eredményes, a vendégek csak ritkán próbálkoztak támadással, a második félidőben mindössze Baranyai előtt adódott helyzet, átemelte Boroš kapust, de a hálóba tartó labdát a védők hárították. Aztán ismét Sovič következett, beadásából Vyskoč talált a hálóba, majd később újra Semeník.

B. BYSTRICA–TRENČĺN 5:0 (2:0). Góllövők: Jakubko (6., 49.), Semeník (21., 89.), Vyskoč (77.). Játékvezető: Mikulski (lengyel), 3575 néző. Sárga lap: Jakubko, Kentoš, ill. Šmelko, Škrteľ. B. BYSTRICA. Boroš–Pančík (80. Lukšík), Kentoš, F. Kunzo, Byskoč–Sovič, Dzúrik, Pečovský-Semeník, Jakubko (85. Kulík), Bartoš. TRENČĺN: Volešák–Palša, Škrteľ, Mičenec, Šmelko (46. Homer)–Hanko, Seman, Velický (72. Kubala), Kamenský–Lietava (46. Baranyai), Vaščák.

Az edzők mondták – Ladislav Molnár (B. Bystrica): „A nehéz talajú pályán öt gólt lőttünk és olyan játékot mutattunk, amelyért érdemes volt a nézőknek kijönni a meccsre. Egyszerűen határozottan akartunk játszani, s ez sikerült is nekünk.”

Karol Kisel (Trenčín): „A hazaiak nagyon jól alkalmazkodtak a fagyos talajhoz, egyszerűen futballoztak, de nagy áttekintéssel. Mi viszont kaotikusan játszottunk, gyermeteg hibákat vétettünk.” (t, s)

A bajnokság állása

1. B. Bystrica 18 9 5 4 29:18 32

2. Ružomberok 18 8 4 6 31:29 28

3. Žilina 18 6 8 4 30:24 26

4. Trnava 17 7 4 6 25:22 25

5. Petržalka 17 6 6 5 24:22 24

6. Trenčín 16 7 1 8 20:25 22

7. Inter 18 5 6 7 18:19 21

8. Púchov 18 6 3 9 22:27 21

9. Dubnica 18 5 6 7 18:24 21

10. Slovan 18 4 7 7 17:24 19

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?