Értékes sklap a komáromiaknál

Komárom |

<p>Értékes skalpot gyűjtött be a komáromi férfi kosárlabdacsapat, hiszen 88:78 arányú győzelmével hazai veretlenségétől fosztotta meg az újonc besztercebányai együttest az extraliga 9. fordulójában.</p>

„Mindenféle teher nélkül léptünk parkettára, s egy kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk. Felváltva vezettünk a besztercebányaiakkal, akik a támadólepattanók összeszedésében jeleskedtek - értékelte a szerdai találkozót Igor Majoroš, aki idénybeli legjobbjával, 32 ponttal (közte négy triplával) járult hozzá a komáromi győzelemhez. - Jól ment a dobás, amit a társak is észrevettek. Két negyeden át a csapat húzóembere voltam, a nagyszünet után a többiek is belelendültek: Suja zsinórban három triplát is értékesített. Egyébként sem az a lényeg, hogy Igor Majoroš mennyire eredményes, sokkal inkább az, hogy az MBK Rieker minél sikeresebb legyen. Reális célunk az első hatba kerülés, de titkos vágyam, hogy a fiúkkal a legjobb négyig meneteljünk. Erős játékoskeretünk van, a cserék is nagyban hozzájárulnak az eredményes csapatjátékhoz “ - árulta el a Duna-partiak egyik legjobbja. Manapság ritka érdekesség, hogy Majoroš végigjátszotta az összecsapást. „Negyven percen keresztül a parkettán: úgy elfáradtam, mint a kutya - nevetett a játékos. - Nem akartam pihenni, hiszen az edzői döntést mindig is tiszteletben tartom.“

„Örülök, hogy már másodszor győztünk idegenben, amivel valamelyest jóvátettük a privigyeiek elleni hazai kisiklást“ - hangsúlyozta Ladislav Štajger, a komáromiak mestere. Elmondása szerint nagyon kiegyensúlyozott az extraliga, a csapatok és a játékosok is ismerik egymást, sok esetben csak apróságok döntik el a mérkőzéseket. Szombaton is idegenben lép pályára az MBK Rieker, ezúttal a listavezető lévaiak otthonában. „Semmit sem ígérek, de nem adjuk olcsón a bőrünket“ - jegyezte meg sejtelmesen a komáromi stratéga. (Kovács Barnabás)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?