Érdekességek a spanyol-olasz döntőről

<p>Vasárnap a címvédő Spanyolország, illetve Olaszország játssza a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, a két csapat eddig 26-szor találkozott egymással, melyeken 8 olasz, 7 spanyol siker mellett 11 döntetlen született.</p>

A spanyol-olasz döntő számokban.

- Amennyiben Spanyolország nyer 1964 és 2008 után, akkor utoléri Németországot az Eb-k történetének élén harmadik végső diadalával.

- Olaszország másodszor nyerheti meg a tornát az 1968-as, hazai rendezésű siker után.

- Mindkét csapat egy-egy Eb-döntőt bukott el korábban: a spanyolok 1984-ben, az olaszok 2000-ben egyaránt a franciáktól kaptak ki.

- A döntő még sosem dőlt el 11-esekkel, az elmúlt két Eb-n pedig egyaránt 1-0-ás eredmény született.

- Ahogy az olaszok elődöntős ellenfele, Németország, úgy a Spanyolország sem győzte még le Olaszországot 90, vagy akár 120 perc alatt nagy tornán: eddigi hét találkozásukkor három olasz siker mellett négyszer döntetlen született. A spanyolok azonban egy ízben, éppen a négy évvel ezelőtti Eb negyeddöntőjében gól nélküli döntetlent követően - 11-esekkel felülmúlták az olaszokat.

- A 2008-as Eb-döntőn pályára lépett spanyol játékosok közül 9 jelenleg is tagja a válogatottnak, ugyanakkor a legutóbbi torna álomcsapatába választott hat spanyolból, csak ketten maradtak a keretben: Carles Puyol és David Villa sérülés miatt hiányzik.

- Amennyiben az olaszoknál Mario Balotelli eredményes lesz a döntőben, akkor könnyen a torna egyedüli gólkirálya lehet, jelenleg három találattal holtversenyben áll az élen. A spanyoloknál három játékos, Fernando Torres, Cesc Fabregas és Xabi Alonso kétgólos.

- Spanyolország 19 tétmérkőzés óta veretlen, legutóbb a 2010-es világbajnokság első csoporttalálkozóján Svájctól kapott ki. Azóta 17 győzelmet és 2 döntetlent könyvelt el a spanyol válogatott, ugyanakkor mindkét döntetlen a mostani Eb-n volt: az első az olaszok elleni első csoportmeccsen, a második a portugálok elleni elődöntőn, amelyet végül 11-esekkel nyert meg.

- Ezen a 19 mérkőzésen Spanyolország mindössze 8 gólt kapott, ezen az Eb-n pedig mindössze egyet, éppen az olaszok elleni első csoportmeccs alkalmával, amely 1-1-re végződött.

- Olaszország legutóbbi 19 Eb-mérkőzéséből mindössze kettőt vesztett el: 2000-ben a fináléban a franciáktól, 2008-ban a csoportkörben a hollandoktól kapott ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?