Emelt fővel búcsúztak a szlovákok

Ostrava |

<p>Hosszabbítás után kapott ki 5:4-re a szlovák jégkorong-válogatott utolsó csoportmeccsén az USA-tól a csehországi világbajnokságon. Vladimír Vůjtek együttese rosszul kezdett, már 3:0-s vesztésre is állt, de végül emelt fővel búcsúzott a tornától.</p>

Az már a meccs előtt eldőlt, hogy a szlovákok semmiképpen sem juthatnak be a negyeddöntőbe, mert a fehéroroszok legyőzték a norvégokat, és behozhatatlan előnyre tettek szert Vladimír Vůjtek csapatával szemben.

A szlovákok tehát ismét a vb 9. helyén végeztek, és utolsó csoportmeccsükön a csoportelsőségért hajtó amerikaiak ellen már csak az volt számukra a tét, hogy kiszolgálják a közönséget, és emelt fővel búcsúzzanak. Az első harmad elején nem úgy tűnt, hogy ez sikerülhet: a 3. percben Smith szerezte meg az USA vezető gólját, és két percen belül Jones emberelőnyös szituációból 2:0-ra növelte az amerikaiak előnyét. Vladimír Vůjtek azonnal kapust cserélt, Lacót az a Július Hudáček váltotta, aki az oroszok ellen nagyszerű teljesítményt nyújtott. A szlovákok úgy-ahogy összekapták magukat, és a harmad végéig nem esett több gól.

A második játékrész elején azonban újból hidegzuhany érte a szlovákokat, Lee ugyanis már a 27. másodpercben betalált, s ezzel már 3:0-ra vezetett az USA. A szlovákok azonban egy rossz amerikai csere után emberelőnyös helyzetbe kerültek, s ezt Gáborík ki is használta, és a 27. percben szépített. A 31. percben a fiatal Jánošík is betalált, a szlovákok lendületbe jöttek, és a 37. percben Dravecký egyenlített – 3:3! Az Ostraván a szlovákoknak hazai környezetet teremtő közönség tombolt, és a hangulat csak fokozódott, amikor Graňák hosszú passza után Bartovič egyedül vezethette a korongot az amerikai kapusra, és nem is hibázott. Szlovákia 12 perc alatt 0:3-ról 4:3-ra fordított. Csakhogy az amerikaiak gyorsan reagáltak, és még a harmad vége előtt Coyle kiegyenlített.

A harmadik harmad elején Libor Hudáček verekedett egyet, de a kiállítása miatti emberhátrányt a szlovákok kivédekezték. Később Nelson ütött a botjával Pánik arcába, aztán a koronggal is eltalálta, de a szlovák játékos azonnal elégtételt vett ököllel, így szlovák emberelőny helyett páros kiállítás következett. Az amerikaiak tudatosították, hogy elúszhat a csoportelsőségük, ezért egyre fokozták a tempót, de Hudáček kivédte Moses helyzetét.

Döntés csak a hosszabbításban született: az amerikaiak voltak aktívabbak, négyszer lőttek kapura (a szlovákok egyszer sem), és 28 másodperccel a vége előtt Eichel lövése meglepte Hudáčeket, így az amerikaiak 5:4-re nyertek.

USA–Szlovákia 5:4 (2:0, 2:4 0:0 – 1:0)

Góllövők: Smith (3.), Jones (5.), Lee (21.), Coyle (40.), Eichel (65.), ill. Gáborík (27.), Jánošík (31.), Dravecký (37.), Bartovič (39.).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?