Elrendelték a Kiss László-ítélet iratainak átmeneti zárolását

Budapest |

<p>Az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke elrendelte a Kiss László-ügy ítéleti iratainak zárolását.</p>

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke arra emlékeztetett hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében: pénteken a hivatal tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy eljárást folytat Kiss László, az úszók napokban lemondott szövetségi kapitánya ítéletének nyilvánosságra hozatala ügyében. A NAIH elnöke szerint a vizsgálat során több kérdés tisztázása is szükséges annak megállapítása érdekében, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő jogot ki és mennyiben sértette meg.     A sajtóban megjelent információk és a hozzá érkezett megkeresés alapján a NAIH azt tapasztalta, hogy az illetékes levéltár kezelésében levő ítéletbe és a hozzá kapcsolódó egyéb iratokba újságírók és mások is be szeretnének tekinteni, illetve egyes adatkezelők a már rendelkezésre álló ítéletet fel kívánják használni a tájékoztatási tevékenységük során - írta hétfőn Péterfalvi Attila.    Hozzátette: tekintettel az eset jogi megítélésének összetettségére, a bűncselekmény áldozatának jogaira és más érintettek személyes adatainak védelmére, az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében elrendelte az ítélet zárolását.    A a NAIH "ideiglenes biztosítási intézkedést visszavonó, illetve az ügy érdemében hozott döntéséig az adatkezelők az ítéletet nem használhatják fel a tevékenységük során, harmadik személyek számára nem biztosíthatnak hozzáférést, továbbá harmadik személy arról másolatot nem készíthet".     Kiss Lászlóról kedden a privatkopo.hu internetes portál azt írta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. A 75 éves szakember csütörtökön a magyar sport érdekeire, valamint a támadás folytán megrendült egészségi állapotára hivatkozva lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?