Élre törne a magyar női kézilabda-válogatott

Budapest |

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) vezetősége az első hat közé kerülést tűzte ki célul a női válogatott számára a pekingi olimpián, melyen egyelőre kérdéses Görbicz Anita részvétele.

Az MKSZ sajtótájékoztatóján Kiss István elnök közölte: a sikeres felkészülés révén az első hatba jutás reális követelmény. Az elnökség jóváhagyta a 14 fős utazó keretet, eszerint Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Borbás Rita, Bódi Bernadett, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Hornyák Ágnes, Kovacsicz Mónika, Pigniczki Krisztina, Szamoránsky Piroska, Szűcs Gabriella, Tomori Zsuzsanna, Tóth Tímea, Vérten Orsolya vehet részt a játékokon. A tájékoztatóra telefonon bejelentkező, háztartási balesetben égési sérülést szenvedett Görbicz a kórházból elmondta, remélhetőleg gyorsan javul lába állapota, egyúttal reményét fejezte ki, hogy rajta lesz a szombaton Kínába induló gépen. Hajdu János szövetségi kapitány Görbiczről annyit mondott: tegnap még 90 százalék volt a távolmaradása, ma már csak 50, ezért nem tervezi a világklasszis játékos pótlását, szükség esetén Görbicz később kapcsolódik be az olimpiai menetelésbe. "Minden idők legerősebb olimpiája következik, de az a forma, amelyet a lányok az elmúlt öt hétben mutattak Zalakaroson, Tatán, Romániában és a skandináviai túrán, mindenképp bizakodásra ad okot" - mondta a szakvezető. Bakonyi Tibor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke kiemelte, hogy a magyar válogatott az elmúlt négy alkalommal nem hiányzott az olimpiáról, ami plusz motivációt jelenthet Kínában. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy Görbicz hétfőn este otthonában szenvedett háztartási balesetet, forró olajjal öntötte le a lábfejét. Jelenleg a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban ápolják. Balogh Péter, a baleseti sebészeti osztály vezetője, aki egyben a női kézilabda-válogatott csapatorvosa is azt mondta, Görbicz Anita állapota a körülményekhez képest jó, gyulladása nincs. A kézilabdázónőt várhatóan még egy-két napig tartják benn a kórházban, felépülése várhatóan két-három hetet vesz igénybe, tehát elképzelhető, hogy az olimpia második felében már játékra képes lesz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?