Elmarad az idei Forma-1-es Bahreini Nagydíj

London |

<p>Bernie Ecclestone szerint az idén nem rendezik meg az október 30-án esedékes Forma-1-es Bahreini Nagydíjat.</p>

"A jövőben visszatérünk oda, de nem most" - nyilatkozta szerdán a BBC-nek a Forma-1 elsőszámú irányítója, hozzátéve, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az országban rendeződnek a politikai és a szociális problémák. "A résztvevők egyetértése nélkül nem lehet átprogramozni a naptárat."   

A március 13-i idénynyitó bahreini GP-t a királyságban zajlott demonstrációk és erőszakos cselekmények, valamint a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt február 21-én törölték a versenynaptárból, majd pénteken bejelentették, hogy a versenyt október 30-án pótolják.

Az F1-es csapatok és pilóták, akik jelenleg éppen úton vannak a hét végi kanadai GP-re, Montrealba, a hét elején jelezték, idén már nem szívesen utaznának Bahreinbe. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a végleges döntést később hozza meg.

Amennyiben törlik az idei naptárból a bahreini futamot, úgy az autós gyorsasági-világbajnokság 2011-es szezonjából még - a mostani montreali nagydíjjal együtt - 13 verseny van hátra, és a záróviadal november 27-én lesz Brazíliában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?