Elhúztak a gömöriek

Bacsfa. Színvonalas mér-kőzésen rimaszombati győzelemmel zárult a listavezető bacsfai vendégjátéka. Mivel az eperjesiek váratlanul kikaptak, a gömöriek már 8 pontos előnnyel vezetik a tabellát.

Benko kapus előbb Plichta lábát, majd a labdát kapta el, Szíjjártó (jobbról) tizenegyest reklamálÖrzsik Ödön felvételeSzépszámú közönség volt kíváncsi a 20. forduló slágermérkőzésére. Akik kilátogattak a bacsfai pályára nem csalódtak, öt gólt és hatalmas csatát láthattak. Nagy rohamokkal kezdtek a hazaiak, az előretörő Albert Tamás lövését Sluka a gólvonalról vágta ki. A 19. percben Fűzik szabadrúgása a kapufán csattant, a kipattanó labdát Filo közelről a hálóba gurította. Nem tartott sokáig a vendéglátók öröme, mert védelmi hiba után – Sviečka bakizott – Iskra 15 méterről higgadtan a bal alsó sarokba lőtt. A gól megzavarta a bacsfaiakat, az első félóra végén Piszár ívelt szabadrúgását követően Németh Krisztián fejesét Kostoláni bravúrosan hárította. A 36. percben a rendkívül bizonytalanul játszó Sviečka rosszul szabadított fel, a játékszer Iskra elé pattant, s a 25 éves csatár ezúttal sem hibázott. Ezután fölénybe került az újonc, de komoly lehetőséget nem dolgozott ki.

Viharos bacsfai támadások jellemezték a 2. félidő elejét. Az 55. percben Piszár József igazolta klasszisát, lerázta őrzőjét, s 18 méterről kipókhálózta a felső sarkot. Parádés találat volt. A hazai csapat dicséretére válik, hogy nem adta fel, továbbra is elszántan rohamozott. A hajrában Benko kapus az ötösön elhúzta Plichta lábát, ám Dobos játékvezető sípja néma maradt. Röviddel a lefújás előtt szépítettek a csallóköziek: Fűzik a csereként beállt Majorošt szöktette, aki biztosan lőtt a kapuba. A mérkőzés után a vendéglátók nehezteltek a bíróra, aki többször a kárukra tévedt. Például Hadviger (16-oson kívüli) kezesét is mindenki látta, csak az ipolynyéki Dobos nem.

Miroslav Mentel, a hazaiak trénere így látta a találkozót: „Színvonalas 90 percet hozott a küzdelmes összecsapás. Nagyon készültünk a találkozóra, szerettük volna meglepni az éllovast. Remek kezdés után úgy tűnt, meglepjük az esélyest, de aztán minden másképp alakult. Sajnos, a védelemben ismét egyéni szarvashibákat vétettünk, s emiatt elúsztak a pontok.”

Peter Zelenský, a gömöriek edzője a érthetően boldogan nyilatkozott lapunknak: „Nem tagadom, tartottunk a meccstől, örülök, hogy sikerült nyernünk. Az első negyedórában érthetetlenül gyengén futballoztunk, ám a bekapott gól után gyorsan sikerült fordítanunk. Kétgólos vezetésünket követően mi irányítottuk a játékot, ám a hajrában alaposan beszorítottak bennünket a hazaiak. Szerencsére, csak szépíteniük sikerült.”

FC Báč–FC Rim. Sobota 2:3 (1:2)

Góllövők: Filo (20.), Majoroš (89.), ill. Iskra (24., 36.), Piszár (54.). Játlékvezető: Dobos, 2150 néző. BÁČ: Kostoláni–Sviečka (70. Gonos), Albert T., Puchner, Mikulec–Szíjjártó, Pukalovič, Fűzik, Maťaš (60. Nagy T.)–Filo (46. Majoroš), Plichta. RIM. SOBOTA: Benko–Hadviger, Németh K., Staňo–Ďuriš, Kundra (56. Ádám), Maruniak, Sluka, Domik–Iskra, Piszár (86. Dojčan).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?