Elcsábította a lőporfüst szaga

Ez még nem foglalkoztat, sokban függ attól, hogy milyen eredményeket érünk el az athéni olimpián, hogyan alakul a sportág sorsa. Úgy érzem, a sportlövészet az életem. Ötvenkét éve vagyok benne. Ha még egy-két esztendeig maradok, az már a múlthoz képest nem olyan sok. Szeretnék még dolgozni ebben a sportágban.

Az 1996–99-es kinn létét leszámítva Magyarországon együttvéve már huszonöt éve szövetségi kapitány. Ebben, feltételezem, verhetetlen a hazai szakvezetők között...

Eltalálta. Már ranglistavezető vagyok. Török Bódog, a női kézilabda-válogatott egykori szakvezetője volt huszonnégy évig szövetségi kapitány.

Hogyan lehetett ezt ilyen hosszú ideig kibírni?

Hetvenhat végén, amikor felkértek ennek a posztnak a betöltésére, három dolog közül kellett választanom: hogy orvosként folytatom-e, megpróbálom-e versenyzőként kiköszörülni a montreali olimpiai csorbát, vagy főállásban leszek szövetségi kapitány. Akkor elvállaltam. Nem edzői képesítéssel, hanem huszonöt éves versenyzői múlttal. Később életem részévé vált, napjaim meghatározója lett. Van egy olyan mondás: „Aki egyszer megszagolta a lőporfüst szagát, nem tudja otthagyni.” Én ilyen vagyok. Tényleg ez az életem. Boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek, abban tevékenykedem, ahol voltak eredményeim – versenyzőként és kapitányként is.

Nem túlságosan egyhangúak a kapitány hétköznapjai, minthogy a lövészet sem tömegvonzó adrenalinsport?

Mindig van valami. Irodámban nincs helye az unalomnak. Elég nagy a válogatott keret, több mint száztagú létszámmal. Nincs olyan nap, amikor ne akadna valaki, aki megpróbálja velem megosztani a gondját, vagy éppen az örömét, elfoglaltságot szerez nekem. Négyen vagyunk főállásban a szövetségen, ezért rám is jut elég szervezőmunka. Naponta egy kétezres lélekszámú szlovák faluból, Pilisszentkeresztről járok munkába.

Lőni is szokott még?

Évente egyszer, légpuskával. A novemberi öregfiúk-öreglányok bajnokságon. Az indulhat, aki öt éve nem aktív versenyző. Nyolcvanan mindig összejövünk.

Mi történne, ha egyik napról a másikra hátat kellene fordítania a sportlövészetnek?

Meglennék nélküle, mert aránylag kiegyensúlyozott ember vagyok. Megvan egy nyugodt családi hátterem, házam, egy két és fél éves kisfiam. Harmadik házasságomban élek. Mindegyikből van egy gyermekem: az elsőből egy lány – az orvosin végez, a másodikból egy érettségiző gimnazista fiú. Előző feleségem, Flórián Éva, a mostani, Joó Éva, mindketten kiváló sportlövők, világbajnoknők. Nagyon hiányozna a sportlövészet. Biztosan keresném a kapcsolatot a visszatérésre, ha szövetségi kapitányként nem folytathatnám.

Egykoron az orvosi pályáról is lemondott a mostani szerepköre javára. Ha történetesen akkor még nem olimpiai bajnok, rá se szánta volna magát erre a lépesre?

Ötkarikás elsőségemmel megváltozott az életem. Rengeteget köszönhetek aranyérmemnek, a lövészetnek. Ezt próbálom kicsit visszaadni. Ettől függetlenül elvállaltam volna a kapitányi posztot. Mert megragadott a lövészet lényege, amely hallatlan önfegyelmet, önuralmat, önismeretet követel. Nem balhéktól zajos a sportág, mert fegyelmezett emberek űzik, hiszen az élet kioltására alkalmas eszközzel dolgoznak. Tehát nálunk a fegyelem alapvető tényező. Valójában erre is nevel a sportlövészet, ezért nagyon jó a fiataloknak. Engem ez ragadott meg belőle.

Negyven év elteltével mi kitörölhetetlen tokiói aranyélményei közül?

Amikor letettem a fegyvert, és kijöttem a lőállásból, s hátrafordulva láttam, hogy harminc-negyven ember állt mögöttem, már sejtettem: itt valami történt. A verseny alatt sikerült annyira kikapcsolódnom, hogy szinte géppé váltam. Fogalmam nem volt arról, hogy hányadik lövésnél tartok, hány hibám van, mit csinálok. Úgy mondtam ezt annak idején: leengedni a függönyt, és csak saját magammal, a lőtáblámmal foglalkozni. Ez sikerült. Csodálatos érzés volt tudatosítani, hogy nyertem. Máig őrzöm magamban, akárcsak a dobogón eltöltött percek emlékét. Azt kívánom, minél több magyar sportlövő élje át ezt a pillanatot. De élénken él bennem a verseny nyitánya is. Roppant nehéz elkezdeni egy nagy viadalt. Egy olyan sportágban, ahol az abszolút idegfeszültség mellett az abszolút mozdulatlanság elérésére van szükség. Olyankor az ember még a szívverését is észlelve arra törekszik, hogy a fegyver mozdulatlanul ott álljon, és találja el a tizenkét milliméter átmérőjű tízest. És minél többször. Ha egy-két lövést leadunk, utána már elindul a kis gépezet. Ennek átvészelése a legnehezebb. Ha valaki itt hibázik, máris hátrányba kerül.

Minek szorít még helyet életében a sportlövészet mellett?

Sok időm nem marad másra. Beleférnek a gyerekeim, nagyon jóban vagyunk, egymást is nagyon szeretik, bár különböző anyáktól vannak. Imádok vezetni, főleg éjszaka. Megfontoltan, és inkább hosszú távokat. Elmegyek akár Londonba is autóval. Ha kell, megpihenek, majd újra folytatom. Szeretem a természetet, hisz azért is költöztünk Pilisszentkeresztre, gyönyörű erdőszéli környezetben lakunk. Szeretem az állatokat is, a lovakat, a kutyákat. Lovam nincs, de kutyám van. Még Új-Zélandról hoztam. És szeretek mindent, ami a vízzel kapcsolatos. Valamikor úsztam, vízilabdáztam...

Vadászni nem szokott?

Nem. A hatvannégyes olimpia után elvittek megmutatni. Nem is vadász, inkább rapsic volt az illető. Látott szaladni egy nyulat, próbálta eltalálni, de nem tudta. Utána odaadta a puskát, kénytelen voltam meglőni a szerencsétlen állatot. Megköszöntem. Mondtam: nekem ez az egy lövés elég volt, én többet nem vadászom.

Csak szövetségi kapitány, vagy edzői teendőket is vállal, netán akadnak tanítványai?

Versenyzőim nem lehetnek. Felüthetné fejét az elfogultság, ezért ezt tiltja a belső szabályzat. Két feleségem lövő, néha megvitatjuk a dolgokat, de nekik megvan a saját edzőjük. Tanácsot persze mindenkinek adok. Trénerként a nemzetközi szövetség megbízásából utaztam fejlődő országokba, ahol az edzőknek tanfolyamokat, a versenyzőknek edzőtáborokat tartottam. ĺgy jutottam el Új-Zélandra is.

Ténylegesen nem orvos. Szövetségi kapitányként is gyakorolhat valamit ebből a hivatásból?

Aki ennek tanul, azt nem lehet soha elfelejteni. Rögződik benne a segíteni akarás, a tanácsadás a rászorulónak. Én ezt alapszemléletnek tartom az életemben.

Jó, ha a szövetségi kapitány orvos?

Lehet hasznosítani. Például a terhelésben. Mert a jó orvos valahol lélekbúvár is. Azért a szövetségi kapitánynak nem árt, ha konyít valamit ehhez a területhez is.

Sportolóként az volt a vezérelve, hogy versenyzés közben nem figyelte az eredményeit, s mindig a következő lövésre összpontosított. Szövetségi kapitányként milyen alapelvhez igazodik?

A csapatmunka híve vagyok. Az edzőkollégákkal és a versenyzőkkel is. Tehát társnak tekintem őket. Először megbeszélem velük a dolgokat, de azért valahol érvényesítem az akaratomat, ugyanakkor hagyom befolyásolni is magamat mások véleménye által, hallgatok a tanácsaikra. Aztán kialakul egy közös elképzelés a legjobb edzőkkel, s utána a versenyzőkkel is átveszem, felvázolva a célokat. Ezt szeretném folytatni. De fontosnak tartom a következetességet, a jó viszony tartását mindenkivel, még azokkal is, akikkel különben nem lennék jóban, de a sportág érdeke ezt kívánja. Ugyanakkor a támogatókat, segítségadókat is keresem, hogy minél nagyobb anyagi háttere legyen a sportágnak.