EKL: a zsolnaiaknak fegyelem, az Újpestnek bravúr kell a továbbjutáshoz

ujpest

Két szlovák és egy magyar együttes van még versenyben a harmadik számú európai labdarúgókupában, de közülük igazán nagy esélye csak a zsolnai MŠK-nak van a következő fordulóba jutásra.

A zsolnaiak optimistán, míg az újpestiek és a nagyszombatiak nehezebb helyzetben várják a labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtezők 3. fordulójának mai visszavágóit.


Még nem dőlt el
A zsolnaiak az odavágón 1:0-ra győzni tudtak Kazahsztánban, a Tobol Kosztanaj otthonában. Mivel a hazaiak mezőnyfölényben játszottak és a legtöbb statisztikában felülmúlták a zsolnai együttest, Pavol Staňo vezetőedző óvatosságra int. „Még csak a félidőnél járunk. Nagyra becsüljük az idegenbeli győzelmet, hiszen az ellenfél egyenlíthetett volna. Reméljük, a szurkolóink remek atmoszférát teremtenek számunkra és kiharcoljuk a továbbjutást.ˮ

A találkozó az STV 2-n élőben lesz követhető. Ha a zsolnaiak továbbjutnak, akkor a Celtic–Jablonec Európa-ligás párharc vesztesével küzdenek meg a konferencialiga csoportköréért. 


A Maccabi az esélyesebb
„Hátul el kell kerülnünk az egyéni hibákat, elöl pedig könyörtelennek kell lennünk. Ha ez sikerül, és lesz egy kis szerencsénk, lehetséges a továbbjutás az esélyesebb ellenféllel szembenˮ – szögezte le Michal Gašparík, a Spartak Trnava trénere.
Csapata hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen, de a visszavágóra egy magabiztos győzelemmel hangolt, miután a Fortuna Liga hétvégi fordulójában 4:0-ra legyőzte az újonc liptószentmiklósiakat.
A mérkőzést az STV 3 közvetíti. Továbbjutás esetén a nagyszombatiakra újabb keleti út várna, ellenfelük a kazah Sahtyor Karagandi lehet a csoportkörbe jutásért.


Nagy bravúr lenne
Az Újpest váratlanul nagyszerű első félidőt produkált múlt héten a nagy esélyes FC Basel ellen a Szusza Ferenc Stadionban és 1:0-s vezetéssel vonult szünetre. A folytatásban már kiütközött a svájci csapat nagy nemzetközi rutinja, amely 2:1-re megfordította a mérkőzést.

Az Újpestiek továbbjutása így több szempontból is bravúr lenne: a hátrány mellett egyrészt négy sérült játékosuk nélkül utaztak el Svájcba, másrészt a lila-fehérek ebben az évezredben még sosem éltek túl két kört a nemzetközi kupaporondon.

A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. (TASR, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?