Egyházkarcsai győzelem emberhátrányban is

régiófoci

Az idénynyitón Sopornyán döntetlenezett, szombaton pedig vendéglátóként 1:0 arányban győzte le a párkányi csapatot az V. Hummel fociliga délkeleti csoportjának egyházkarcsai újonca.

A csallóköziek sikerének értékét hatványozza, hogy 50 percen át emberhátrányban játszva gyűjtötték be a három pontot.

Jól kezdtük a mérkőzést. Az első negyedórában három ziccerünk is volt, ezeket, sajnos, elpuskáztuk. A 40. percben rosszul oldottuk meg az emberfogást, Katona behúzta a vészféket, indulhatott zuhanyozni. A szünetben rendeztük a sorokat, átszerveztem a csapatot. Cseréket is eszközöltünk. Katona helyét az offenzív szélsőnk, Kása Kevin foglalta el, ami jó megoldásnak bizonyult. Hiányzott a csatársorból, de remekül semlegesítette az ellenfél rendkívül gyors támadóját. Huzun és Németh is pályára lépett. Hangsúlyoztam: emberhátrányban is a győzelemre törünk. Fordulás után 4–4–1-es hadrendben futballozunk. Hangsúlyoztam: emberhátrányban is a győzelemre törünk. A Németh elleni szabálytalanságért büntetőt ítélt javunkra a játékvezető. A 11-est rutinos csapatkapitányunk, Hamar Péter értékesítette. Az ellenfél ugyan nagyon igyekezett, de komolyabb gólhelyzetet nem tudott kidolgozni. Az odafigyelésnek, az akaratnak, a jó csapatmunkának köszönhetően kiharcoltuk a győzelmet” – értékelte a párharcot Bogyai Krisztián, a hazaiak trénere.

Keserű szájízzel gondolok vissza erre a találkozóra. Elsősorban a meccs döntő momentumára. A második félidőben egyszer jutottak el a kapunk előterébe a hazaiak. Egy előrerúgott labdával iramodott meg az egyházkarcsai játékos, védencem három méterrel a tizenhatos előtt elkaszálta őt, mire a bíró tizenegyest ítélt. Ennél a momentumnál nem volt összhangban az asszisztensével… Egykapuztunk. Tíz emberrel a vendéglátók zártan védekeztek, nem tudtuk áttörni a védelmüket. Ez annak tudható be, hogy zömmel még ifista korú fiataljaink kevés rutinnal rendelkeznek. A házigazdáktól többet vártam. Egyébként sem mi voltunk a favoritok. Nálunk tavaly fiatalításba fogtunk, a saját nevelésű játékosainknak kínálunk lehetőséget a bizonyításra. Beépítésük időigényes feladat. Hasonló cipőben járnak a gútaiak is, akikkel vasárnap délután mérjük össze tudásunkat” – nyilatkozta lapunknak Bábsky Tamás, a párkányiak edzője.

Csapata szerdán már kupameccset játszott, a Slovnaft Cup 2. fordulójában Felsőszelin az 1:1-es rendes játékidőt követően végül az egy osztállyal lejebb szereplő házigazda tizenegyesekkel bizonyult jobbnak (3:2).

Hasonlóképp, az egyházkarcsaiak is elbúcsúztak már a Szlovák Kupa küzdelmeitől. Ők még a bajnoki rajtot megelőzően bukták el az 1. forduló csallóközi slágerét a bősiek ellen (0:2). A párharcot követően a település egykori és mai polgármestere, Gódány László és Mórocz Péter azt hangoztatta, nincs ok aggodalomra. Szerintük jó csapatuk van, az első ötben érnek célba a bajnokságban.

„Valóban ütőképes csapatunk van. Én szám szerinti helyezésben nem gondolkok. Sokkal inkább arra koncentrálok, hogy fiatal játékosaink a felsőbb osztályban tovább fejlődjenek. Ami pedig a vasárnapi folytatást illeti, Udvardra is a három pontért utazunk. Még annak ellenére is, hogy a sérüléssel bajlódó, eltiltás miatt kényszerpihenőre szorult öt futballistánk ezúttal nem állhat csatasorba” – bizakodott Bogyai Krisztián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?