Egyedülálló tehetség

Budapest. Új úszócsillag tűnt fel a magyar medencékben, olyan sztár, akire érdemes lehet figyelni. Olyannyira, hogy a Swiminfo.com és az amerikai Swimming World magazin is kiemelten foglalkozott már vele, pedig még csak tizenhárom esztendős.

Budapest. Új úszócsillag tűnt fel a magyar medencékben, olyan sztár, akire érdemes lehet figyelni. Olyannyira, hogy a Swiminfo.com és az amerikai Swimming World magazin is kiemelten foglalkozott már vele, pedig még csak tizenhárom esztendős. Ám olyan időket úszik, amilyenre korosztályában, de még az idősebbek között sem akadt példa. És Gyurta Dániel, vagy ahogy Amerikában ismerik, Dani előtt nagy cél lebeg: az olimpiai aranyérem! „Dani Gyurta: Hungary’s boy wonder“ – hirdeti méltóságteljesen a Swimming World júniusi számának egyik cikke, amely beszámol az utóbbi évek világszinten is legkiemelkedőbb klasszisának számító ifjú úszótehetségéről, Gyurta Daniról. A magyar csodafiú – merthogy ezt takarja az angol cím – májusban ünnepelte tizenharmadik születésnapját, ám egy évvel korábban szenzációs időeredményeivel már elkápráztatta a világot.

A fiatalember idén már a felnőtt mezőnyben is bemutatkozott, s a bécsi nemzetközi versenyen 200 méter mellen 2:25,46-os időeredménnyel ért célba. Ilyen idős korában soha, senki nem úszott hasonlót a világon. Széles Sándor tanítványa egyébként remek egyéni rekordokat mondhat magáénak. 50 méter mellen 30.16 másodperc (a korosztályos amerikai csúcs 33.88), 100 mellen 1:04,78 (1:09,48), 200 mellen 2:17,98 (2:30,12), 200 vegyesen pedig 2:10,83 perc (2:15,42) a legjobb ideje. Ráadásul a kétszáz méteres mellúszásban tizenkét évesen öt és fél másodperccel jobbat úszott, mint addig akárki más az Egyesült Államokban – tizennégy éves korig! (p. l.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?