Egy vádat ejtett Joseph Blatter ellen a svájci ügyészség

Joseph Blatter

A svájci igazságügyi hatóságok lezártak egy ügyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke, Joseph Blatter ellen folyó vizsgálatok során.

A szövetségi ügyészi iroda szombaton közölte, hogy a karibi térség televíziós közvetítési jogaival kapcsolatos vesztegetési ügyben ejtik a vádakat a 84 esztendős egykori sportvezető ellen. A svájci ügyészek korábban azzal gyanúsították Blattert, hogy a 2010-es és 2014-es világbajnokság kapcsán a FIFA számára kedvezőtlen megállapodást kötött a karibi térség sportági szövetségének vezetőjével, az azóta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől örökre eltiltott Trinidad és Tobagó-i Jack Warnerrel.

Az a vizsgálat viszont továbbra is folyik Blatter ellen, amely azzal összefüggésben indult, hogy Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnökeként kétmillió svájci frankot (575 millió forint) kapott a FIFA akkori elnökétől 2011 februárjában.

Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, jelenleg pedig a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltását tölti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?