Egy gól döntött a Real javára

Moszkva/Milánó/Bázel/La Coruna. Hiába győzött Milánóban a Dortmund, kedden este mégis a Real Madrid labdarúgói örülhettek, hiszen a Lokomotiv Moszkva elleni egygólos sikerrel bejutottak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Bernt Haas (balra) és Pavel Nedvěd párharca látható az FC Basel–Juventus labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzésen TASR/EPA-felvételA spanyoloknak csak a három pont megszerzése jelenthetett boldogságot, s a célt Ronaldo találatával el is érték. A brazil csatár ezzel a tavalyi vb-döntőn rúgott két találata után újabb csalódást okozott a németeknek.

– Nehéz dolgunk volt a rossz talajú pálya miatt, bár ezt már a hétfői edzés után sejtettük. Az a lényeg, hogy továbbjutottunk, de nem csapunk nagy ünneplést. A nyolc közé jutás kötelező feladat a Real Madrid számára – értékelt Vicente del Bosque, a címvédő vezetőedzője.

A Real Madrid sikere alaposan csökkenti a dortmundiak olaszországi bravúrjának értékét, de Matthias Sammer ennek ellenére elégedett volt csapatával: – Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, mintha nem igazán akartuk volna a sikert. A szünet után feljavult a teljesítményünk, s némi szerencsével meg is szereztük a győztes gólt.

A Borussia Dortmund kiesése azt jelenti, hogy az 1956/1957-es szezon óta először nem lesz német együttes az európai kupák negyeddöntőjében.

– Korai lenne válságról beszélni. Ez csak akkor vetődhet fel, ha a következő években sem javulnak az eredmények – tette hozzá Sammer.

Carlo Ancelotti, az olaszok trénere nem keseredett el a vereség miatt, hiszen ez sem veszélyeztette a csoportelsőséget: – Annak örülünk, hogy negyeddöntősök lettünk. Az utolsó negyedórától eltekintve most is jól játszottunk, mi irányítottunk. Rivaldo, Rui Costa, majd Gattuso is megszerezhette volna a vezetést, de nem volt szerencséjük.

Annak ellenére, hogy a D-csoportból – a papírformát igazolva – a Manchester United mellett a Juventus jutott a BL legjobb nyolc csapata közé, a két búcsúzó együttesnek sikerült széppé tennie utolsó fellépését a sorozatban. Az FC Basel az argentin Gimenez utolsó percben szerzett találatával az olaszokat győzte le 2:1-re, míg a Deportivo La Coruna az angolok ellen nyert hazai pályán, igaz, a vendégek erősen tartalékos összeállításban játszottak.

– Tacchinardi gólja után úgy tűnt, nem lesz gond, de az ellenfél megérdemelten fordított – értékelte a svájci találkozót Marcello Lippi, a Juventus vezetőedzője, hozzátéve: sokkal nehezebben sikerült eljutniuk hosszú idő után ismét a negyeddöntőig, mint ahogy azt szerette volna.

Kollégája, Christian Gross nem győz-te dicsérni csapatát a teljes idényben nyújtott produkciójáért: – Csodálatos gárda ez, mindenki láthatta! A korán bekapott gól után ugyan kicsit megijedtem, de a fiúk összeszedték magukat. Technikailag és mentálisan is erősek vagyunk, amit a sorozatban végig bizonyítottunk.

A tét nélküli spanyolországi mér-kőzésen mindkét szakvezetőnek más-más céljai voltak, amelyeket maradéktalanul megvalósítottak tanítványaik.

– A 0:2 ellenére is nagyon elégedett vagyok a fiatalok produkciójával. Láttam néhány szép alakítást – nyilatkozott Sir Alex Ferguson, az MU trénere.

– Sajnos, számunkra csak az maradt, hogy közönségszórakoztató játékkal köszönjünk el a BL-től, és ezt teljesítettük – mondta Javier Irrureta, a Deportivo vezetőedzője, s hozzátette: – Az Arsenal és a Real Madrid mellett a Manchesternek van a legnagyobb esélye a végső győzelemre.

u A tegnap esti mérkőzések (A-CSOPORT: Bayer Leverkusen–Internazionale, Newcastle United– FC Barcelona; B-CSOPORT: AS Roma–Ajax Amsterdam, FC Valencia–Arsenal) lapzárta után értek véget. (MTI, O–O, sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?