Egy feltörekvő kis csapat – medvei focisikerek

medveiek

A három éve újjáéledt labdarúgóklub merész terveket sző a folytatásra a dunaszerdahelyi járási bajnokságban.

Medve községben még 2012-ben szűnt meg a labdarúgás, így csaknem egy évtizedig semmilyen aktív tevékenység nem folyt a helyi focipályán. A pályán és annak vonzáskörzetében elburjánzott a gaz, az öltözőket magába foglaló épület ablakait kitörték, a büfé épületét teljesen tönkretették. A legutóbbi önkormányzati választást követően megindultak a felújítási munkálatok, a büfét elbontották – helyére egy fából készült objektumot létesítettek, közvetlenül mellé pedig egy tágas hűsölőt építettek – a főépületet átfestették, az ablakokat és az ajtókat kicserélték. A telep körüli kerítés több helyen hiányos volt, így az is javításra szorult. Magát a gyepszőnyeget is gondozásba vették, többször megszellőztették, hengerezték, hetente kétszer vágták a füvet, a nyári hónapokban napi szinten öntözték. A kapukat, illetve a korlátokat újrafestették, a cserepadokat felújították, valamint egy labdafogó hálót is elhelyeztek.

A helyi önkormányzat és a sportszervezet relevánsnak tartotta, hogy többségében helyi játékosokból álljon a csapat. Problémát jelentett azonban, hogy számos helybeli labdarúgó már más, környékbeli csapat kötelékébe tartozott, és szezon közben nem állt szándékukban váltani. Végül Kocsis Roland edző vezetésével sikerült egy 16 fős keretet összeállítani, így minden adott volt, hogy a 2019/2020-as szezont megkezdjék a 7. ligában. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Az első idényükben 13 fordulót követően csupán 9 ponttal rendelkeztek, utolsó előttiek voltak a tabellán. A téli pihenő során számos változás történt a keret összetételében. Kocsis helyét Buka Pál vette át, de a tavaszi idényből a koronavírus-járvány miatt csak egy meccset játszhattak.

A 2020/2021-es szezont a medvei csapat két vereséggel indította, azonban az ezt követő hét mérkőzéséből hat alkalommal is sikerült diadalmaskodniuk. A bajnokságot ugyan újfent felfüggesztették, azonban ekkor már érezhető volt, hogy többre hivatottak, és a jövőben a riválisoknak számolniuk kell velük.

A mostani idény őszi évada felülmúlta a várakozásokat, ekkor az 5. helyet foglalták el, mindössze két ponttal lemaradva a pozsonycsákányiaktól. Tavasszal sikerült még egy szinttel feljebb lépniük, és egy remek szériának köszönhetően – 15 mérkőzésen csupán két alkalommal szenvedtek vereséget – végül a 4. helyet szerezték meg, 13 ponttal megelőzve a 4. helyezett, és mindössze két ponttal lemaradva a 3. helyezett felbáriaktól. Vagyis az aktívan csupán három éve működő sportegyesület jelentősebb anyagi hátteret biztosító támogató nélkül az első teljes szezonjában kis híján dobogós helyezést ér el.

A járási labdarúgó-bajnokság várhatóan átalakul a 2022/2023-as évadra, a tervek egy 8. liga létrehozásával számolnak, melyben az idei 7. ligában szereplő csapatok fognak indulni. A medvei sportegyesület még nagyobb ambíciókkal vág majd neki a következő szezonnak, nem titkolt cél valamelyik dobogós helyezés megszerzése, illetve a jövőben egy magasabb osztályban való szereplés.

Mátis Rudolf

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?