Edzőtáborok seishinesekkel

karate
Cegléd/Keszegfalva |

Két edzőtáborban is jártak a Seishin Karateklub tagjai januárban.

Téli táboruk után a válogatott tagjai ( Markovics Ádám, Cserepes Zoltán és Pulay Attila) Cegléden folytatták az alapozó munkát. Velük tartott Markovics János klubelnök és Hupian Krisztina, aki versenyzői pályafutása után edzőként tevékenykedik. A szakmailag precízen felépített edzéseket Stefanovics József 5. danos mester, a magyar válogatott szövetségi kapitánya vezette válogatottbeli edzőtársaival. 

„Az első edzés a bemelegítés fontosságát, annak helyes felépítését tanította meg. Majd a továbbiak elején erre visszatérve memorizálhatták a versenyzők. Sok páros gyakorlat és küzdelem volt, mindenki kipróbálhatta a táborban tanultakat. A résztvevők szinte egész évre megkapták az instrukciókat ahhoz, hogy miben kell még fejlődniük” – tájékoztatta lapunkat Markovics János.

Egy héttel később Keszegfalván zajlott az övvizsgára felkészítő tábor, közel 40 résztvevővel. A Seishin Karateklub karatékáin kívül Magyarországról a komáromi Shogai Karateklub és két móri karatéka volt jelen. A felkészülés két csoportban övfokozati bontásban zajlott. A fehér és narancs övesek Hupian Krisztinával és Csere Gáborral, a haladók pedig Markovics Jánossal készültek a következő övfokozatra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?