EDZŐMÉRLEG

MILAN LEŠICKÝ (Púchov): „Szűk a keretünk, néhány játékosomat nem a megszokott posztokon kellett szerepeltetnem. Megeről-tető idény áll a csapat mögött, s ez megmutatkozott a mai összecsapáson is. Ellenfelünk fölényben futballozott, de Barnady kapus megakadályozta őt a góllövésben.

MILAN LEŠICKÝ (Púchov): „Szűk a keretünk, néhány játékosomat nem a megszokott posztokon kellett szerepeltetnem. Megeről-tető idény áll a csapat mögött, s ez megmutatkozott a mai összecsapáson is. Ellenfelünk fölényben futballozott, de Barnady kapus megakadályozta őt a góllövésben.”

JOZEF JANKECH (Dubnica): „Mindkét csapat támadó szellemben játszott. Jobbak voltunk, győzelmet érdemeltünk volna.”

PECZE KÁROLY (Inter): „Kilenc gólhelyzetünk volt, úgyhogy megérdemelten győztük le ellenfelünket. Csapatom aktívan, lelkesen futballozott, az ellenfél is nyíltan játszott, így a nézők viszonylag jó mérkőzést láthattak.”

VLADIMĺR EKHARDT (Trnava): „Felszabadultan futballoztak a csapatok, sok volt a gólszerzési alkalom, de nem kevés hibát vétettek a játékosok. Az Inter megérdemelten nyert, számtalan lehetősége volt a góllövésre.”

JOZEF VUKUŠIČ (Ružomberok): „Főleg az első félidőben játszott fölényben a Dukla, felülmúlt bennünket, örülhettünk, hogy nem kaptunk gólt. A szünet után javult a játékunk, helyzeteink is akadtak, a döntetlen igazságos.”

LADISLAV MOLNÁR (B. Bystrica): „Jó játékot nyújtott a csapatom, elsősorban a szünetig, amikor akár 3:0 arányban is vezethettünk volna. Ismét megmutatkozott, hogy védenceim a legnagyobb helyzeteket sem képesek kihasználni.”

KAROL KISEL (Trenčín): „Akadtak lehetőségeink, de elpuskáztuk őket, ellenfelünk kihasználta technikai és taktikai hibáinkat, szerencsével nyert.”

MICHAL HIPP (Petržalka): „Gondjaink voltak az összeállítással, a meccs előtt újabb három játékosom dőlt ki a sorból. Kevésbé koncentráltan kezdtünk, gólt kaptunk, de utána hamar egyenlítettünk. Fordulás után felkészültünk a hazaiak aktivitásának eliminálására, és nemcsak ez sikerült, hanem győzelemre vittük a meccset is.” (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?