Eb után világbajnoki cím?

Hoffmann Nóra és Elek Attila nevét már a junior műkorcsolya-versenyeken megismerhette a sportvilág. A magyar jégtánckettős korosztályában sikert sikerre halmozott. Az idei Junior Grand Prix győztesei a budapesti Eb-n a felnőttek között bizonyítanak.

A budapesti közönség kedvenceiReuters-felvételRemek kötelező után a mai originál tánc előtt az előkelő 8. helyen állnak. A jégen nagyszerűek, azon kívül pedig rendkívül kedvesek. Lapunk kérdéseire Nóra válaszolgatott Attila helyeslő bólogatásai kíséretében.

Milyen érzés hazai közönség előtt korcsolyázni?

A kötelező táncok nem annyira vonzóak a közönség számára, s a hétköznap kora délutáni időpont sem kedvezett a látogatottságnak, kedden mégis teljesen más volt a hangulat, mint általában. Nagyobb tapsot kaptunk a néhány száz nézőtől, mint máskor egy tömött csarnokban. Nagyszerű volt, hogy most nem az oroszokat, hanem minket éljeneztek.

Mennyire elégedettek a teljesítményükkel?

Maximálisan! A bírók is mondták, hogy a négy nap során, amióta látnak bennünket, ez volt a legjobb produkciónk, s nagyon jól, kiegyensúlyozottan futottunk.

Mit várnak az Eb-szerepléstől?

Szeretnénk megtartani 8. helyünket, mivel az volt az előzetes célkitűzésünk, hogy a legjobb tíz között végezzünk. Ehhez persze a lehető legjobban kell előadnunk az originál táncot és a kűrt is.

Melyik a kedvenc programjuk?

Egyértelműen az originál. Ez egy rock’n’roll, blues, majd ismét roki, s mivel a pörgősebb ritmusok állnak közelebb hozzánk, úgy érezzük, ez a program teljesen ránk van szabva.

Mi következik az Eb után?

Nem pihenhetünk, hiszen két hét múlva a junior világbajnokság vár ránk. Szeretnénk megnyerni! Magyar versenyző még soha nem volt junior világbajnok, s az elmúlt húsz évben mindig csak oroszok és amerikaiak álltak a dobogón. Nagyon nagy szó lenne, ha nyernénk.

EB-KRÓNIKA

FÉRFIAK, állás a rövid program után: 1. Pljusenko (orosz) 1,0; 2. Joubert (francia) 1,6; 3. Klimkin (orosz) 2,6; ... 25. Tóth (magyar) 19,6; 26. Sviatko (szlovák) 20,2.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?