Dzúrik lila-fehérben

Budapest/Pozsony. Ladislav Molnár, az Újpest szlovák vezetőedzője szívesen látná csapatában a pozsonyi Inter középpályását, Peter Dzúrikot. A 33 esztendős labdarúgó jelenleg próbajátékon szerepel a lila-fehér együttesben.

Budapest/Pozsony. Ladislav Molnár, az Újpest szlovák vezetőedzője szívesen látná csapatában a pozsonyi Inter középpályását, Peter Dzúrikot. A 33 esztendős labdarúgó jelenleg próbajátékon szerepel a lila-fehér együttesben. „Biztosra veszem, hogy Dzúrik meggyőzi a vezetőket is, és szerződést kap a rutinos futballista” – mondta a tréner. Rajta kívül három cseh játákost is tesztelnek: Lasota (Drnovice), Čížek (Sparta), Čáp (Olomouc). Dzúrik iránt korábban az orosz Vlagyikavkaz érdeklődött, ezt követően a Slovan vezetői is megkeresték. „Nem tagadjuk, tapasztalatára nagy szükségünk lenne. Azonban Peter egyelőre a külföldi ajánlatot helyezi előtérbe, ezért meg kell várnunk, hogyan végződik a budapesti próbajáték” – nyilatkozta Rudolf Janček, az égszínkékek menedzsere. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?