Dzsudzsákról, Hamšíkról, Hapalról és Bénesről

A magyarok Budapesten le is győzték őket, a szlovákok viszont csak egy pontot szereztek ellenük, Nagyszombatban. A selejtezősorozat végén, Cardiffban így a Ryan Giggs vezette együttes ünnepelhetett, bár a kvalifikáció során sokáig csak a tabella negyedik helyén állt.

A walesi és a magyar futball között sokkal több a hasonlóság, mint talán elsőre tűnik. Az Eb-részvétel kiharcolása után a helyi sajtóból több olyan formula is visszaköszönt, amit a magyar futballdiskurzusban szoktunk hallani: egykori, utolsó pillanatban elbukott selejtezősorozatok démonai, hosszú évtizedek nagy futballtorna nélkül, mindezek ellenére is fanatikus szurkolók.

A 2016-os kontinensviadal mind a magyar, mind a walesi válogatott számára felemelő élményeket hozott, és ahogy a walesi sajtó is rámutatott, Bale, Ramsey és a többiek be akarták bizonyítani, hogy nem egyszeri, megismételhetetlen siker volt az a három évvel ezelőtti Eb-menetelés egészen az elődöntőig.

Természetesen a magyarok is erre vágytak, Marco Rossi szövetségi kapitány személye sokaknak garancia volt arra, hogy nem fog szétesni a válogatott. Megbocsáthatatlan összeomlás nem is történt Cardiffban, de sajnos a magyar válogatottnak egy percig sem volt reális esélye a győzelemre. Ha a korábbi kudarcok kísértő emléke feszélyezte is a hazaiakat, az első negyedóra után megnyugodhattak.

A pályán egyértelműen kijött a játékosok tudásszintje közötti különbség. Rossi keményen fogalmazott, a tévé kamerái előtt azt mondta, Magyarországon képességbeli hiányosságok vannak.

A walesi együttesben sem játszik mindenki topligában, de az ő kulcsembereik komoly nemzetközi csapatokban is meghatározó játékosok. Lehet filozofálni arról, hogy Bale-nek mekkora kedve van mostanában a Realban játszani, azért mégiscsak egy 13-szoros BL-győztes együttes tagja, és az egyik BL-döntőt éppen ő nyerte meg nekik. James a Manchester Unitedben alapember, Ramsey az Arsenalban, most pedig a Juventusban szerepel. Hozzá vannak szokva a kemény ellenfelekhez, a kemény tempóhoz és a téthelyzetekhez is, e téren a magyar játékosok elmaradása óriási. Gulácsin és Orbánon kívül nincs stabil topligás játékos a magyar keretben, és amíg ez így marad, addig csak álom marad a rendszeres Eb- és vb-szereplés.

A topjátékosok hiánya a képzés hiányosságaira vezethető vissza. Nem véletlenül térnek vissza az elemzések mindig ugyanoda: az akadémiai rendszerbe ömlik a pénz, miközben nincs számonkérés, az edzők szaktudása nem megfelelő, utánpótlásszinten is csak az eredmény számít, így sok tehetség elveszik, elmegy a kedve a focitól, mielőtt még rendesen belekezdhetett volna. Ezek az elemzések jellemzően azt is mindig megemlítik, a Magyarországgal szomszédos országok sokszor jóval kisebb népességgel is több topligás játékost tudnak kinevelni, elég csak Szlovákiára gondolni.

Pedig a „rendszer” Szlovákiában is akadozik. Itt is hallani rémtörténeteket alkalmatlan utánpótlásedzőkről, itt sem ritka, hogy a jómódú apuka gyereke játszik hétről hétre, függetlenül attól, jobb-e a vetélytársánál, itt is vannak cifra dolgok az ificsapatoknál, amelyekről a szülők csak suttogva beszélnek, nehogy a gyerekük lássa kárát, és olyan klubot is tudnánk mondani, amely egészen felelőtlenül hazardírozik az utánpótláscsapataival.

A különbség csak annyi, hogy itt ezek a klubok nem kapnak pénzt. Néhány egyesület komolyan veszi az utánpótlásképzést, és tudja is értékesíteni a játékosait, amelyik pedig nem törődik vele, az előbb-utóbb, így vagy úgy tönkremegy, kiesik, jelentéktelenné válik.

Zsolnán valamire nagyon ráéreztek, a klubtulajdonos Jozef Antošík minden interjúban elmondja, számukra létkérdés, hogy az általuk kinevelt játékosok külföldre igazoljanak, mert ez tartja fenn a klubot. Trencsénben is elég jól működik a dolog, és valami hasonlót akar kiépíteni a DAC is.

Nem szabad megfeledkezni a példaképek hatásáról sem. Amikor a magyar futballdrukkerek éppen az Anzsi Mahacskala elnevezést betűzték, mert Dzsudzsák a remek ugródeszkaként szolgáló PSV Eindhovenből Dagesztánba igazolt, Hamšík és Škrtel példáját látva sok-sok fiatal szlovákiai futballista hitte el, hogy akár ő is játszhat magasan jegyzett európai bajnokságban. Ráadásul mind a ketten nagyszerűen beleillettek abba a közegbe, ahol sztárok lettek: Hamšík extravaganciájáért bolondultak az olaszok, Škrtelt pedig istenítették az angol bajnokságban, ahol a keménység talán a legnagyobb érték. Škrtel és Hamšík nem kiegészítő ember, megbízható vízhordó volt Liverpoolban, illetve Nápolyban, hanem igazi klubikon, akiket azóta is emlegetnek.

Mára beérett az a generáció is, akiket ők inspirálhattak – ez éppen a jelenlegi szövetségi kapitány Pavel Hapal U21-es csapata volt, amelyik lehengerlő focit játszott a 2017-es korosztályos Európa-bajnokságon. Annak a szlovák válogatottnak a vagánysága a 2004-es cseh Eb-csapat játékát idézte, viszont ennek a kreativitásnak nem sok nyoma van a jelenlegi szlovák felnőttválogatottban.

Hapalt nem ok nélkül bírálják amiatt, hogy „csak halál esetén változtat”. Elődeinek, Vladimír Weissnek és Ján Kozáknak is volt néhány olyan merész húzása, amire azóta is emlékszünk (elég csak a 2010-es vb-selejtezősorozat cseh–szlovák párharcát említeni, amikor ifjabb Vlado Weiss és Miroslav Stoch berobbant a köztudatba a Letnán, és a szlovákok három ponttal tértek haza Csehországból), Hapal viszont túlságosan kerüli a kockázatot. Az egyetlen új arc, akit beépített a csapatba, Boženík, aki jelenlegi formájában kihagyhatatlan, és ha így folytatja, egy új Vittek lehet belőle.

Bénes László azonban még mindig nem kapta meg Hapaltól azt a teret, ami járna neki. Arról nyilván csak találgathatunk, mi lett volna, ha a Mönchengladbach középpályása nem éppen a válogatottmeccsek előtt sérül meg, de valami azt súgja, akkor sem lett volna kezdő. Pedig Bénes kreativitása, az a képessége, ahogyan villámgyorsan felméri az aktuális helyzetet a pályán, és nagy százalékban jó döntéseket hoz, pont az, ami sikerre vezetheti a szlovák válogatottat – például akár az írek ellen is a Nemzetek Ligája playoffjában.

A 2020-as Eb-n ott lehet még a magyar és a szlovák csapat is. A pótselejtezőben viszont már tényleg nincs hibázási lehetőség. Sem a játékosok, sem az edzők részéről.