Döntetlennel búcsúzott a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Gól nélküli meccsel fejezte be a DAC a labdarúgó Corgoň Liga őszi idényét. A végig rohamozó Radványi-legénység a mély talajú pályán nem tudta legyőzni a tizenegy emberrel védekező sereghajtó máriatölgyesi csapatot.</p>

A szurkolók a döntetlen ellenére vastapssal köszönték meg kedvenceik szokottnál halványabb teljesítményét.

Nagy rohamokkal kezdett a DAC, s már a második percben Bajza hálójában táncolt a labda, ám a játékvezető Matúš kezezése miatt nem adta meg a találatot. A 20. percben Helísek fantasztikus szólója után megcélozta a kaput, ám lövése elakadt Klabníkban. Az első félóra végén Gašparík jobb oldali beadása a felső lécen csattant. A szünetig még két helyzete akadt a DAC-nak, előbb Gašparík szöglete után Halimi tovább csúsztatta a labdát, és az érkező Konečný centikkel a kapu mellé bólintott. Majd Ižvolt szarvashibáját követően Gašparík éles szögből lőtt, de Bajza a helyén volt.

A második félidőben is majd felbillent a pálya, a vendégek csupán egyszer veszélyeztettek, Augustíni egyedül tört kapura, ám Struhár mesteri becsúszással szerelte a tizenhatoson belül. A túloldalon Gašparík szabadrúgását hárította a kapus. A 73. percben a csereként beállt Ďuricát Nosek az ötösön hátulról elgáncsolta, ám a bíró sípja néma maradt. Az akció azonban folytatódott, és Gašparík beadása után Halimi közelről kapásból fölé durrantott. Ez volt a meccs legnagyobb helyzete. A hajrában Gašparík próbálkozását üggyel-bajjal védte Bajza.

„Nagyon csalódott vagyok. Győzelemmel szerettünk volna búcsúzni a nézőktől és az őszi idénytől is. Jól kezdtünk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amely kimondottan öli a futballt. Idővel a pálya állapota is romlott, s már nem tudtunk jól kombinálni – értékelte a mérkőzést Radványi Miklós, a DAC mestere. – Voltak vitatható helyzetek is, és néha valóban úgy gondolom, valakiket zavar, hogy a dunaszerdahelyi csapatnak sok pontja van… Meg kell dicsérnem a védenceimet a küzdeni akarásért, csak a kapu előtt hiányzott egy igazi befejező csatár. Egyébként úgy éreztem, hogy akkor sem rúgtunk volna gólt a máriatölgyesieknek, ha reggelig játszunk. Egy olyan csapat rabolt pontot nálunk, amely egyetlenegyszer sem lőtt kapura az összecsapás során.”

Peter Gergely, a Dubnica szakvezetője így látta a találkozót: „A mérkőzést nagyban befolyásolta a pálya rossz állapota. Mi nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre, és el kell ismerni, hogy ilyen talaj jobban fekszik egy defenzív felfogású csapatnak. A DAC főleg pontrúgások, vagy elvesztett labdák után alakított ki helyzeteket, mi pedig próbáltunk ellentámadásokból gólt szerezni, de nem jött össze. Elégedett vagyok az egy ponttal.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?