Döntés a rájátszásban

Somorja. Már javában túlóráztak a csapatok a pomléi futballpályán, amikor a hazaik védője, Čierňava fejjel megszerezte a három pontot jelentő találatot.

A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának somorjai találkozóján a vendéglátók trénere, Jozef Šajánek mégiscsak kénytelen volt változtatni a bősieket idegenben leckéztető csapaton. Čiernik családi okok, Lacko pedig betegsége miatt maradt ki a kezdőcsapatból. A bánkesziek (Bánov) a biztonságos védekezésre összpontosítottak, ami a hazaiaknak sok gondot kozott. A somorjaiak ugyan igyekeztek, ám játékukból ezúttal hiányzott a kreativitás. Fordulás után a 60. percben ugyan Molnár a hálóba talált, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette a gólt. A bánkesziek időhúzásra rendezkedtek be, az egyre elkeseredettebben rohamozó hazaiak fellazult védelmét olykor kontrákkal riogatták. A 82. percben akár gólt is szerezhettek volna, Dugovič, a somorjaiak kapusa azonban nagy bravúrral hárított. Már javában túlóráztak a csapatok, amikor Čierňava fejjel a hálóba préselte a labdát. Mondhatni megérdemelt, ám csupán nyögvenyelős győzelmet aratott a Šajánek-legénység. ŠAMORĺN–BÁNOV 1:0 (0:0). Gólszerző: 90. Čierňava. Sárga lap: Rigó, Csápai, ill. Mráz, Moravčík, Tohor, Mucha. Játékvezető: Panák, 400 néző. ŠAMORĺN: Dugovič–Čierňava, Vodička, Pagáč, Almási, Molnár (82. Rigó), Őszi, Miklós, Göndör (72. Fekete), Csápai, Matejov. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?