Döbbenet: Cseh nem jutott döntőbe 400 vegyesen

London |

<p>Megvan a londoni olimpia első magyar szempontból sokkoló híre:  az olimpiai ezüstérmes Cseh László kiszorult a 400 m férfi vegyes döntőjéből.</p>

A magyar úszó a negyedik előfutamban Michael Phelps mellett úszott, jól tartotta a tempót, mellen meg is előzte az amerikai úszófenomént, s végül csak 7 századmásodperccel mögötte csapott célba. A győztes 4:13:33-as időeredménye ugyan egyáltalán nem volt kiemelkedő, de ez sokakban csak akkor tudatosult, amikor az utolsó, ötödik előfutam után megjelent a kijelzőn a döntőbe jutott nyolc versenyző névsora. Michael Phelps nyolcadik idővel csusszant be a fináléba, Csehnek már nem jutott hely...

"Csak Phelpsre figyeltem, nem gondoltam, hogy ilyen lassan úszunk" - mondta a mixzónában döbbenten Cseh.

A legjobb időt (4:10:01) a japán Hagino Koszuke érte el.

Verrasztó messze elmaradva legjobbjától 4:18.31 perccel csapott a célba.

Ryan Lochte, Phelps honfitársa és legnagyobb kihívója a harmadik legjobb idővel került a döntőbe. "Nem igazán éreztem jól magam, de mindig az első versenyem a legrosszabb. Az volt a dolgom, hogy bejussak a döntőbe, és ez sikerült is. Phelpset akkor sem lehet leírni, ha csak nyolcadikként került be  fináléba, ő született versenyző. Mindent megteszünk azért, hogy miénk legyen az első két hely."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?