Depetris: „Mindent ki akarok élvezni”

<p>A szlovák labdarúgó-válogatott Argentínából honosított új csatára reméli, csatárerényeit a nemzeti csapatban is kamatoztathatja.</p>

A szurkolók megváltóként várták érkezését, s a szövetségi kapitányok sem titkolták, számítanak a góljaira. A 24 éves David Depetris tavasszal megkapta a szlovák állampolgárságot, s már nincs akadálya, hogy a válogatottban is pályára lépjen – valószínűleg már pénteken, a Liechtenstein elleni vb-selejtezőn. Az argentin labdarúgót a nemzeticsapat szenci gyülekezőjén faggattuk, kérdéseinkre remek szlováksággal válaszolt. Mit jelent egy argentin csatárnak a szlovák válogatott mez?Nagyon sokat. Ez nem úgy jött, hogy egyik napról a másikra valaki azt mondta, gyere a válogatottba. Sokat kellett dolgoznom azért, hogy észrevegyenek. S amikor felfigyeltek rám, még várt rám a hosszas intézkedés, hogy megkapjam az állampolgárságot. Csak én és a legközelebbi hozzátartozóim tudják pontosan, mit is kellett tennem azért, hogy most itt lehessek. Sikerült, itt vagyok, szeretném ezt kiélvezni, de nem feledkezem el a felelősségről sem.Izgult a válogatott gyülekezője előtt?Van bennem egy adag adrenalin. Sok minden új még számomra, az egész környezet, össze kell ismerkednem a csapattársakkal, stábtagokkal. De ez egy kellemes adrenalin, hiszen ezért dolgoztam. Szerintem minden nappal jobban bele fogok rázódni, és egyre jobban fogom érezni magam. A teljes interjút a szerdai Új Szóban olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?