Delarge még a DAC-cal edz

Dunaszerdahely |

<p>Radványi Miklós vezetőedző irányításával hazai környezetben készül a bajnoki rajtra a DAC II. ligás futballcsapata. Szerdától a kongói Dzon Delarge is a többiekkel gyakorol, ám a 22 éves csatár iránt több hazai és külföldi klub is érdeklődik.</p>

Meglepetés lenne, ha a jól cselező és gólerős támadó a sárga-kékeknél maradna.

„A tervek szerint tréningezünk, a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. A próbajátékon levő fiatal albán védők, Hoxha és Arlind, valamint a macedón középpályás, Muaremi nagy odaadással végzi a gyakorlásokat, mindenképpen ki akarom próbálni őket a szerdai, perbetei edzőmeccsen, amelyen a III. ligás érsekújváriakkal mérkőzünk – mondta lapunknak Radványi Miklós, a DAC 53 éves mestere. – A kameruni csatár, Mgoko is biztatóan kezdett, de mivel lejárt a vízuma, haza kellett utaznia. Bízom benne, hogy a tavasszal jól védő cseh Kučera kapus nálunk marad, és örülök, hogy a klubvezetők már megegyeztek a legutóbb Karvinán játszó gyors jobbszélsővel, Radim Divišsel. A héten tovább folytatjuk a kísérletezést, hiszen több próbajátékos is érkezik.”

Értesüléseink szerint elképzelhető, hogy a hórihorgas cseh védő, Tomáš Huber ősszel is a csallóközieket erősíti.

Megtudtuk, hogy a sárgakékekkel érvényes szerződéssel rendelkező 20 éves Králik Csaba a Ferencvárossal készül, de a dunaszerdahelyi vezetők azt szeretnék, ha visszatérne.

Mivel Németh Krisztián csak a múlt hét végéig segítette Radványi Miklós munkáját, a DAC régi-új vezetőedzője asszisztenst keres. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?