Eric Davis (TASR-felvétel)
Davis kilőtte a felső sarkot, a DAC legyőzte az éllovast!
A DAC 1:0-ra győzött az éllovas zsolnaiak ellen a labdarúgó Fortuna Liga 10. fordulójában – a találkozó egyetlen gólját Eric Davis szerezte egy parádésan eltalált ballábas lövéssel. A zsolnaiak először kaptak ki a bajnokságban.
A sárga-kékek kezdőcsapatába visszatért Connor Ronan, az előző bajnokikhoz képest Blackman maradt ki
A kezdőrúgást Ilyés Ferenc, a magyar kézilabda-válogatott egykori ikonikus játékosa végezte el.
A DAC már az 5. percben helyzetbe került, Oravec elé került a labda, de Holec védett. A 9. percben Boženík kapott lesgyanús helyzetben indítást, Beszkorovajnij lemaradt egy ütemmel, de a fiatal zsolnai csatár a kapu mellé lőtt, a másik oldalon Ronan tette próbára egy távoli lövéssel Holecot.
A DAC aktivitása a 22. percben érett góllá: Davis szerzett labdát jó 22-23 méterre a kaputól, megtolta, és ballal irgalmatlan lövést küldött kapura, ami be is akadt a felső sarokba – 1:0!
A 34. percben Vida Kristopher növelhette volna a DAC előnyét, teljesen egyedül kapta a labdát, a kapus mellett elgurította, de a védők még a gólvonal előtt mentettek. Kicsivel később Vida egy újabb Davis-labdaszerzés után technikás lövéssel próbálkozott, de nem találta el a kaput.
A sárga-kékek az első félidőben óriási mezőnyfölényben játszottak, a zsolnaiak csak elvétve jutottak át a felezővonalon egy-egy pontrúgás vagy kontra erejéig.
A második félidő egy zsolnai lövéssel indult: Demiri küldte laposan kapura a labdát, Jedlička kétszerre elcsípte a megpattanó labdát. Nem sokkal később egy szépen kijátszott gyors akció végén Boženík lőhetett veszélyes helyzetből, miután Balaj jól letette neki a labdát, de a kapu fölé lőtt.
DAC–Žilina 1:0 (1:0)
Góllövők: Davis (22.)
Sárga lap: Beszkorovajnij, ill. Sluka, Jedlička.
Játékvezető: I. Kružliak, 8504 néző.
DAC: Jedlička–Koštrna, D. Kružliak, Beszkorovajnij, Davis–Vida M., Oravec, Ronan–Fábry (72. Blackman), Ramirez (90. Sharani), Vida K.
ŽILINA: Holec–Kaša, Králik, Kiwior–Tomič (67. Vallo), Káčer, Demiri, Diaz (79. Bicsahcsjan), Sluka–Bernát (46. Balaj), Boženík.
Az 55. percben Koštrna beadása után Ramirez fejelt, de Holecnek ez nem okozott gondot. Kilenc perccel később Ronan távoli lövése elsuhant Holec kapuja mellett. A 69. percben Oravec lövését csak kiütötte a zsolnai kapus, de Vida Máté az ismétlésnél nem találta el ideálisan a labdát.
A DAC a 72. percben cserélt először, Fábry helyett Blackman állt be. Négy perccel később Vida Kristopher másodszor is ziccerbe került a meccsen: Blackman levágódó lövése után került hozzá a labda, de a próbálkozás valahogy elakadt Holecben.
A 83. percben Vida Kristopher végre betalált, csakhogy a partjelző már korábban emelte a zászlaját. Hyballa majdnem megette a negyedik játékvezetőt, de az ítéletet ezzel sem tudta megváltoztatni.
A szurkolók már öt perccel a lefújás előtt azt énekelték: „Az éjjel soha nem érhet véget”.
A 89. percben Davis lágyan beívelt szabadrúgása Kružliak elé került, de túl gyenge volt a lövés, Holec megkaparintotta a labdát.
Az utolsó percben Ramirez helyett beállt Sharani, a ghánai csatár először szerepelt tétmeccsen a DAC színeiben.
A ráadásban a zsolnai kapus is előrement fejelni egy szöglethez, de végül nem ő, hanem Králik fejére jött a labda, onnan pedig a felső lécen csattant.
A zsolnaiak így nem törték meg negatív szériájukat a DAC-cal szemben, a sárga-kékek sorozatban tizedszer maradtak veretlenek a zsolnaiak ellen, és az idei bajnokságban ők tudták először legyőzni az éllovast.
A MOL Arénában joggal zengett: „Szép volt fiúk!”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.