DAC: Vida Máté fél évre kidőlt

vida mate

A szerdai, rózsahegyi mérkőzésen egy ártalmatlannak tűnő szituációban súlyos sérülést szenvedett Vida Máté a DAC labdarúgócsapatának középpályása.

A magyar válogatott egy ártalmatlannak tűnő szituációban maradt lent, az ápolás után hordágyon kellett őt levinni a pályáról. Már ekkor jegelték a térdét, a csütörtöki vizsgálatok pedig kimutatták, hogy külső térdszalag-szakadást szenvedett.

Balszerencsés mozdulat volt, senki még csak hozzám sem ért. Egyszerűen ez egy olyan szituáció volt, amelynek nem kellett volna így végződnie. Sajnos mégis megtörtént és hosszú kihagyás vár rám. Ez az első súlyosabb sérülésem, sőt azt mondanám, hogy ez pályafutásom legelső sérülése, ha nem számítom bele az egy-kéthetes kihagyásaimat. Egy sérülés sosem jön jókor, de most kimondottan rossz időben ütött be. Úgy érzem, hogy Storck úr irányításával nagy dolgokat érhet el a csapat és személy szerint nekem is ül ez a stílus. Sajnos legközelebb ezt már csak tavasszal próbálhatom ki” – nyilatkozta szomorúan Vida Máté a DAC honlapjának.

A középpályásra hamarosan műtét vár, a felépülés várható időtartama legalább fél év.

(dac1904.sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?