DAC: telt ház előtt a közvetlen rivális ellen

<p>Ebben a szezonban még nem született gól a DAC és a Podbrezová egymás elleni összecsapásain. László Csaba bízik benne, csapata most legalább egyszer be fog találni.</p>

Már csak három forduló van hátra a labdarúgó Fortuna Liga aktuális szezonjából, s a dunaszerdahelyiek továbbra is versenyben vannak az Európa Liga-indulást érő negyedik helyért.

Vasárnap kora délután (14.20) éppen az egyik közvetlen riválist, a jelenleg a 3. helyen álló Podbrezová együttesét fogadják. A mérkőzés jelentőségével a drukkerek is tisztában vannak, a találkozóra minden jegy elkelt, csaknem 7000 néző fogja biztatni a sárga-kékeket.

„Mindig örömteli, ha telt ház előtt játszhatunk, de egyébként ugyanúgy készülünk erre az összecsapásra is, mint minden más meccsre. Fontos, hogy koncentráltak legyünk” – hangsúlyozta László Csaba, a DAC székely vezetőedzője.

A Podbrezová ősszel a bajnokság meglepetéscsapata volt, a második helyen állt, ám tavasszal csak botladozott, nyolc meccsen képtelen volt nyerni (négyszer döntetlenezett, négyszer kikapott). A klubvezetés ekkor elbúcsúzott Marek Fabuľa vezetőedzőtől, helyét a kispadon Karol Praženica vette át, akinek irányítása alatt következő két bajnokiját megnyerte az együttes: otthon az aranyosmarótiakat és Poprádon az eperjesieket is egyaránt 2:0-ra győzte le. „A csapat tavasszal nem volt olyan eredményes, és az előnye a táblázaton semmivé foszlott. Ezért is nagyon jó, hogy zsinórban kétszer nyerni tudtunk, így továbbra is versenyben vagyunk az Európa Ligát érő helyekért” – nyilatkozta lapunknak Praženica, aki jól ismeri a dunaszerdahelyi környezetet, hiszen Tomislav Maric asszisztenseként egy éven át dolgozott a Sport utcában. Nem tart attól, hogy a DAC-tábor hangorkánja bénítóan hatna csapatára. „Sokkal jobb ilyen atmoszférában játszani, mint 150 néző előtt, ahogy legutóbb Poprádon… A DAC nagyszerű formában van, a csapat egységes és kiegyensúlyozott, nehéz lenne egy játékost kiemelni közülük. Hosszú ideje veretlenek, ezért lelkileg is fel vannak dobva” – tette hozzá Praženica.

A két gárda korábbi két egymás elleni meccsén nem született gól, a szenci NTC-ben (a DAC ideiglenes otthonában), majd februárban a podbrezovái Zelpo Arénában is 0:0 lett a végeredmény. „Mindenképpen gólt kell lőnünk. Szeretnénk megtörni a Podbrezová elánját” – szögezte le László Csaba.

Praženica arra biztatja játékosait, lőjenek minél többször: „Azt fogom kérni tőlük, hogy nyomuljanak a tizenhatosba, és próbálkozzanak, amikor csak tudnak.”

A DAC már 14 meccs óta nem kapott ki, és legutóbbi öt bajnokiját megnyerte, ám a múlt héten Aranyosmaróton csak az utolsó pillanatokban biztosította be a győzelmet. „Nem játszottunk nagyszerűen, az első félidőben egyáltalán nem azt nyújtottuk, amit szerettünk volna. De ilyen a futball, a hazaiak sok helyzetet kihagytak, és ez megbosszulta magát” – idézte fel a ViOn elleni 2:1-es sikert László Csaba, aki még nem gondol az esetleges EL-szereplésre: „Optimista vagyok, de szeretem a kézzelfogható dolgokat. Az EL pedig jelen állás szerint még csak számolgatás, képzelődés.”

A DAC mestere most csak a következő meccsekre összpontosít, a jövőről, az esetleges szerződéshosszabbításról továbbra sem tárgyalt a klubvezetéssel. „Jól érzem magam Dunaszerdahelyen, szerintem sikerült fejlődnünk, amióta itt vagyok. Szívesen folytatnám itt a munkát” – jegyezte meg László Csaba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?