DAC: Győzelmet ért a bravúros védés

Olláh Bella

A DAC női kézilabdacsapata 29:28-ra legyőzte a Prešov csapatát a MOL Liga 12. fordulójában. 
 

A dunaszerdahelyiek szinte végig vezettek a mérkőzésen, többször is elhúztak több góllal. Az első félidő 10. percében már 8:2 volt a hazaiaknak, a második félidőben is vezettek már hat góllal, ám az eperjesieknek mindkétszer sikerült visszajönniük a meccsbe, és végül Oláh Bella nagyszerű, utolsó pillanatos védése is kellett ahhoz, hogy otthon tartsák a 2 pontot. „Az az utolsó védés nagyszerű volt, az mentette meg nekünk a két pontot – kezdte Prikler Szilvia sportigazgató, aki Xavi Mena helyett irányította a sárga-kékeket. A spanyol edző egészségügyi okok miatt nem ülhetett le a kispadra. – Az volt a fontos, hogy végig vezettünk, és nem nekünk kellett menni az eredmény után. Néha kicsit kapkodósak voltunk, mikor több góllal vezettünk, többször is elhittük, hogy megvan már a meccs. Monika Rajnohovára és Bízik Boglárkára szorosan embert állítottak, és ez is megzavarta a támadójátékunkat néha. A lényeg azonban az, hogy sikerült megszereznünk a két pontot.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?