Csúcsközelben Dióspatonyban

<p>Dióspatony. Nagyszombaton ugyan az útvonalcsúcs nem forgott veszélyben, de kis híján új részvételi rekord került az egyik legrangosabb szlovákiai futóverseny, a dióspatonyi Barátság Futás krónikájába. A futók és a kocogók immár harmincharmadik csallóközi megmérettetésén ugyanis száznegyvenheten vágtak neki a tíz kilométeres versenytávnak.</p>

ÁGH ISTVÁN

„Kerek harminc évvel ezelőtt 148 versenyző regisztrált nálunk. Az meg sem fordult a fejemben, hogy a húsvéti ünnepkörben zajló rendezvényünk iránt ilyen nagy érdeklődést tanúsítanak a futás szerelmesei. Ebből arra következtetek, hogy a versenyzők és kísérőik jól érzik magunkat nálunk” – fogalmazott a rajtot megelőző pillanatokban mosolytól sugárzó arccal Gálffy Szilárd dióspatonyi polgármester.

„Ezúttal már huszonhatodik alkalommal állunk rajthoz dióspatonyi barátaink patinás versenyén” – lapozott emlékezetében Lamatsch János, a tatabányai Sprint futóklub vezetője, aki egy autóbusznyi csapattal érkezett a helyszínre. A visszajárók mellett a bemelegítésnél újoncokat is felfedeztünk. Köztük volt az exkormányfő, Mikuláš Dzurinda, akit edzője, Petőcz Károly csábított a csallóközi sportos tavaszköszöntőre.

A rajt ugyan hagyományosan egy órakor volt, de a túrócszentmártoni Ferenczy Dezső esetében a szervezők kivételt tettek, ugyanis őt fél órával a hivatalos kezdés előtt indították útnak. „Nem szeretném az időmérőket megvárakoztatni, ezért kértem kivételt. Azt viszont megígérem, hogy nem adom fel, megbirkózom a versenytávval” – bizakodott a hetvenkilenc esztendős kocogó, aki nem okozott csalódást.

Ami a viadalt illeti, fél távnál még nem rajzolódtak ki az erőviszonyok, többesélyesnek tűnt a befutó. A felsőpatonyi forduló után azonban a pozsonyi Pavol Bukovac méterről méterre növelte előnyét üldözőivel szemben, és közel egy perccel előzte meg legnagyobb vetélytársát, a késmárki Ján Filip Kotorát. „Sokat nyomott a latban, hogy erőtartalékaimat az ellenszél kevésbé őrölte fel, mint ellenfeleimét. A cél felé közeledve már nem tudtak velem lépést tartani” – nyilatkozta lapunknak az abszolút győztes.

A hetvenhárom éves Petőcz Károly is elégedett volt teljesítményével (46:15). „Jubilálok, ugyanis tizedik alkalommal lettem kategóriagyőztes Dióspatonyban” – büszkélkedett az örökifjú veterán. A jó hangulatban zajló ünnepélyes eredményhirdetést, tombolahúzást megelőzően a résztvevők egy perces néma csenddel emlékeztek meg a tavaly elhunyt máglyagyújtóról, Roszinszki Mihályról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?