Csipes Tamara: „A mentális egészség a legfontosabb a sportban”

Hogyan élte meg a gálát?

Örülök neki, ha eljutott az emberekhez az, amit mondani szerettem volna, hogy az őszinteség az egy becsülendő dolog. Jobb lenne, ha egy kicsit őszintébbek lennénk egymással, hiszen akkor több lenne az önbizalom mindenkiben, és talán egy kicsit jobban is értékelnénk egymást és magunkat is. Ami szerintem nagyon-nagyon fontos az életben.

De azért büszke az Év Sportolója-díjra?

Persze. Igazából arra vagyok büszke, amit az elmúlt években sikerült felépítenem, és hogy ki tudtam teljesedni a tokiói olimpián. Persze, mérhetetlenül büszke vagyok erre. Régebben például nem éreztem, hogy van helyem a sok olimpiai bajnok között. Most már nem érzem ezt, hanem pont azt, hogy bárki, aki odaállt és becsülettel felkészült a játékokra, és mindent megtett a sikerért, az hazavihetné ezt a díjat.

Mi volt ez a változás, a siker kulcsa, ami ide vezetett az ön esetében?

Hú, tíz évet nehéz elmesélni egy mondatban… Az, hogy próbálok mindig tanulni, figyelni a másikra. Nem szabad megelégedni azzal, hogy egyszer valami jó volt, ahogy abba sem szabad belesüppedni, ha egyszer valami rosszul sült el. Arra kell gondolni, hogy az élet megy tovább. Olyan jó lenne, ha mindenkinek egy kicsit több önbizalma lenne, akkor sokkal szebb lenne ez a világ.

Akkor nem is voltak igazán nagy mélypontjai a karrierje során, amikor megkérdőjelezte volna magában, hogy odaérhet-e az abszolút csúcsra?

Dehogynem, azért egy 21 éves pályafutás során mindenki, aki itt lehet, és hasonló cipőben jár, elmondhatja, hogy a méypontok abszolút hozzátartoznak a sporthoz. Hogyha ezt egy sportoló nem tudja kezelni és nem tudja elviselni, akkor sosem fog odaérni a csúcsra. Ezen ugyanúgy dolgozni kell, ahogy a fizikai dolgokon, sőt, talán még jobban. Úgy gondolom, a mentális egészség a legfontosabb.

A négyes aranya mellett egyesben, szintén 500 méteren ezüstérmet is szerzett az olimpián. Össze lehet hasonlítani a két dobogós eredményt?

Teljesen más a két dolog. Az első hely az egy csapatarany volt, én pedig nagyon szeretek csapatban dolgozni, mert ott nemcsak magadért, hanem a többiekért is küzdesz. De az ezüst meg egy nagyon fontos érem az életemben, mert ez az első egyéni érmem, amire őszintén azt tudom mondani, hogy nagyon büszke vagyok rá.

Mennyire élte meg teherként, hogy édesapja az edzője, és ő döntött a négyes beülési sorrendjéről?

Apától nem lehet elvitatni, hogy nagyon ért a szakmai dolgokhoz. Egyszerűen ránéz egy csapatra, és rögtön tudja, hogyan fognak klappolni, hogyan lesz tökéletes az egység. Míg ezt mások számítógépen próbálják kiszámolni, neki elég csak fejben ott lennie. Nyilván nekem különleges a helyzet, mert az apukám, de már 21 éve dolgozunk együtt.

Többek között egy hatszoros olimpiai bajnokot, Kozák Danutát előzte meg az ankéton. Beszéltek erről a gála közben vagy utána?

Nem, és nem is gondolom, hogy kellene beszélnünk, mármint minden negatívum nélkül mondom ezt (mosolyog). Már a díj átvételekor is próbáltam rávilágítani, hogy nem hiszem, hogy különbséget kellene tenni közöttünk. Bárki állt volna ott a színpadon, az nagyon megérdemelte volna, ezért mondtam, hogy ez a szavazás kicsit népszerűségi verseny is.

Említette a mentális felkészültséget – mit kell, mit lehet tenni ezen a téren mondjuk a 2024-es párizsi olimpiára való tekintettel ekkora sikerek után?

Most kaptam egy hosszabb pihenőt, három hónapot, és ez például nagyon jólesett mentálisan a sok hajtás és az olimpiai őrület után. Most álltam újra edzésbe. Ez az év arról fog szólni, hogy ne sajtoljak ki magamból idén mindent, hiszen nem 2022 a legfontosabb, hanem hogy maradjon bennem erő Párizsra, mert ott kell megint a csúcson lenni.