Csillogás, és ami mögötte van

A 62. alkalommal megrendezett gála profi munka volt, a legkisebb technikai hibáktól eltekintve zökkenőmentesen zajlott le a monstre hosszúságú, kb. két és fél órás ceremónia. A díjazottak és a díjátadók is profi sportemberhez méltóan viselkedtek a színpadon, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Keretünkben az összes kategória minden díjazottját elolvashatják, és a későbbiekben néhányukkal készített interjúinkat is közöljük majd. De ez a cikk most szóljon arról, hogy milyen őszinte emberi pillanatokat láttunk e mögött a profi gépezet mögött, amit a tévék kameráin keresztül nem láthattak a nézők.

Őszinte kosarasok

Az év fogyatékos csapata a férfi speciális olimpiai kosárlabda-válogatott lett. És ha már a Nemzeti Színházban jártak a fiúk – és az egy szem hölgy Farkas Beatrix –, el is lopták a show-t. Mi nekik ítéljük a Gála egyéniségei-díjat is. Már a bevonulásuk sem volt mindennapi, hiszen rögtön dupláztak. A gálára a főszereplők egy vörös szőnyegen érkeztek, amely előtt fotósok hada várakozott. A kosárcsapat először itt vonult be, és profikat megszégyenítő módon pózolt a vakuk előtt. A vörös szőnyeg mellett volt egy fekete is, a „kevésbé illusztris” vendégek számára. A srácok itt repetáztak nem sokkal a hivatalos bevonulásuk után. Ekkor már a saját mobilok vakuja villant, hangos nevetések közepette készültek a szelfik és csoportfotók.

Az egyik csapattag rikító zöld (!) nyakkendője kissé csálén állt, nem a gallér volt a nyakkendőre tűrve, hanem a nyakkendő a gallérra. Ezt egy másik csapattag ki is szúrta, és egy hangos „Hát te meg hogy nézel ki!?” felkiáltás után atyaian megigazgatta a rakoncátlan kiegészítőt – természetesen az egész csapat, és az edzők – hangos nevetése közben. Apró szépséghiba, hogy mindez már a fotózkodás után történt.

Az aranyos őszinteségükből pedig maradt a hivatalos ceremóniára is – szerencsére. Megszokhattuk, hogy az ilyenkor a nyertesek a többi jelöltet tiszteletben tartva, visszafogottan örülnek a sikernek. A kosárlabda-válogatott tagjaira azonban itt sem volt jellemző a visszafogottság. Amikor az ő nevüket jelentették be kategóriájuk győztesének, felpattanva ujjongtak és ölelgették egymást. Fent a színpadon pedig fülig vigyorral, egyenként kezeltek le Tihany Viktor műsorvezetővel.

Miután visszaültek a helyükre, a díj körbejárt a kezek között, megvizsgálták minden négyeztcentijét, fotózták és mosolyogva sugdolództak. Üde színfoltjai voltak a néha túlságosan is hivatalos, a külsőségeket mindenképpen betartani akaró gálának.

Olimpikonok egymást közt

„Maguk kicsodák?” – hangzott fel az egyik páholyból a hangos kérdés pár perccel a hivatalos rész megkezdése előtt. A címzett az a két fiatal hölgy volt, akik a szomszédos balkonon foglaltak helyet. „Makray Katalin unokái” – jött a válasz. Amit egy „nagyszerűvel” nyugtázott a kérdező.

Makray Katalin ott volt azok között a sportolók között, akik 1964-ben a tokiói olimpián szerepeltek, és akiket a színpadon köszöntöttek a gála első perceiben. A tornásznő felemás korláton szerezett ezüstérmet Tokióban. Az idős sportolók a gála elején képletesen átadták a stafétát az aktuális formaruhában fellépő Péni István sportlövőnek és Varga Kata paralimpikon kajak-kenusnak.

Aki pedig a kérdést feltette, a 99 éves Keleti Ágnes volt. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett tornász az 1952-es helsinki és az 1956-os melbourne-i olimpiáról összesen 10 éremmel tért haza, ebből 5 aranyérem volt.

Miután Makray Katalin elfoglalta a helyét, mosolyogva üdvözölte egymást a két olimpikon.

Keleti Ágnes külön jelenség volt, szinte az egész ceremónia alatt hallhatták a hangját a közelében ülők. Ráadásul a hivatalos ünnepség után, a fogadáson egy több fős társaságnak volt a középpontjában. Lendületesen, széles mozdulatokkal magyarázott valamit, miközben hangosan fel-fel nevetett. A 99 év és a hosszú gála után is óriási energia áradt belőle.

Zsóri cipője

Zsóri Dániel, aki a téli átigazolási szezonban szerződött a MOL Fehérvár labdarúgócsapatába, még a Debrecen színeiben szerzett gyönyörű ollózós gólt a Ferencváros ellen. A találat szeptemberben elnyerte a Puskás-díjat is, így nem meglepő, hogy ez lett az év gólja. Ami viszont meglepő volt, az Zsóri öltözete. Az öltönynadrágja a mostanában uralkodó divatnak megfelelve még boka felett véget ért, és hozzá vakítóan fehér sportcipőt húzott – tegyük hozzá, a milánói gálán is így pompázott.

„Hát ez a Zsóry nem tud öltözködni, ez biztos – hangzott a nézőtérről, majd gyorsan hozzátette az illető: de a gólja azért szép volt, na. Ezt el kell ismerni.”

Álló taps, elismerő szavak

Persze voltak megható pillanatai is a gálának. A legmegindítóbb az állótaps volt, amit az egykori kenus Wichmann Tamás kapott, amikor átvette az életműdíjat. A rákkal küzdő olimpikon meghatódva szeretetcunaminak nevezte a hosszas tapsot. A gála után pedig egy széken ülve, ám szálfa egyenes háttal adott interjút az őt faggató újságíróknak.

Ekler Luca paraatléta a hivatalos műsor után, a színpadon kialakított interjúfolyosón, kezében a legjobbnak járó díjjal kissé elveszetten korzózott az újságírók között. Egészen addig, amíg szembetalálkozott Mocsai Lajossal, a Magyar Kézilabda- szövetség tiszteletbeli elnökével, a budapesti Testnevelési Egyetem rektorával. A mesteredző gratulált a díjához, sok sikert kívánt neki a további karrierjében. Azt kívánta neki, legyen annyira sikeres, hogy aktív pályafutása után őt is hívják vissza majd díjátadóként is. A 21 éves paraatlétát pedig a biztató szavak után mintha kicserélték volna. Sokkal magabiztosabban állt az újságírók rendelkezésére.

Az M4 Sport-Az Év sportolója gála tényleg egy vérprofin összerakott műsor volt.

Csillogott-villogot, pont ahogy a díjazott sportolók élete. Kívülről. És ahogy a legtöbb esetben csak néhányan láthatják ezen kivételes sportolók eredményei mögötti emberi történeteket, a gála esetében is csak néhány láthatták meg a csillogás mögötti embereket. Kár, mert ezt kelleni igazán a nagyközönség elé tárni.