Csernoviczki negyeddöntős a cselgáncstornán

Rio de Janeiro |

<p>A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva megnyerte első mérkőzését a riói olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján, s ezzel bejutott a nyolc közé.</p>

A nyolcfős magyar dzsúdós csapatból elsőként szólított tatabányai versenyző ellenfele a Kairoka 2-es csarnokban - ahol a brazil nézők futballmeccsekhez hasonló hangulatot teremtettek hangos szurkolásukkal - az ukrán Marina Csernyak volt. A londoni játékokon bronzérmes magyar dzsúdós a 24 között nem lépett tatamira, míg Csernyak az első körben az izraeli Shira Rishonyn jutott túl, miután ellenfelét szabálytalan fogás miatt leléptették.

A világbajnoki harmadik és kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki számított a mérkőzés esélyesének, mivel két korábbi összecsapásukon legyőzte az Eb-bronzérmes Csernyakot. Az első percek kisebb verekedéssel és fogáskereséssel teltek, majd Csernoviczki egy bokadobással megszerezte a vezetést, aztán ugyanígy újabb jukóval növelte az előnyét. Az ukrán cselgáncsozó láthatólag nem tudott mit kezdeni magyar ellenfelével, aki a földharcban is rendre kezdeményezőbb volt, egy ilyen végén leszorításért kapott újabb jukót, s biztosan nyerte a meccset. Ezzel 3-0-ra javította különmérlegét riválisával szemben.

"Biztonsági győzelem volt, az első mérkőzés mindig nehéz. A négy közé jutásért most egy fontos találkozó jön, de megvan a taktikánk" - nyilatkozott Csernoviczki Csaba, Éva edzője és édesapja az összecsapás után.

A nyolc között a 29 éves Csernoviczki ellenfele a világbajnok, 2008-ban olimpiai bronzérmes argentin Paula Pareto lesz, aki ipponnal nyerte első fellépését. Eddigi négy meccsükből mindketten kettőt nyertek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?