Csányi Csaba tamási esélyei

Tamási/Losonc. Csányi Csaba, az egykori élvonalbeli futballista a nyáron +nappal a bajnoki nyitányt megelőzően tudatták vele a LAFC tisztségviselői. „Nem tudom, akad-e érdeklődő szolgálataim iránt, vagy pedig egy kis ideig futball nélkül maradok” – kesergett a hír hallatán Csaba.

Tamási/Losonc. Csányi Csaba, az egykori élvonalbeli futballista a nyáron +nappal a bajnoki nyitányt megelőzően tudatták vele a LAFC tisztségviselői. „Nem tudom, akad-e érdeklődő szolgálataim iránt, vagy pedig egy kis ideig futball nélkül maradok” – kesergett a hír hallatán Csaba. Szinte végszóra érkezett a Zvolen név alatt játszó IV. ligás tamásiak ajánlata, melyre az érintett szinte azonnal rábólintott. A fél éves vendégjáték ideje alatt Csányi fokozatosan a tamásiak meghatározó egyéniségévé nőtte ki magát. „Itt nincs baj a játékoskeret minőségével, hiszen a csapat tavaly még egy emelettel feljebb az élbolyban harcolt a pontokért. Sokkal nagyobb gondot jelentett számomra, hogy újoncként a vártnál nehezebben tudtam egy hullámhosszra kerülni a törzsgárda tagjaival” – adta közre tapasztalatait a rutinos labdarúgó, akinek a produkciójával elégedett volt a klubvezetés. Csányi a téli felkészülés kezdetén majd a III. ligás losonciak öltözőjében jelentkezik játékra. A tamásiak azonban szeretnék őt a tavaszi folytatásban is lízingelni. „Nehéz megjósolni, folytatódik-e tamási időszakom. Szívem szerint maradnék. Magamban már 99,5 százalékra eldöntöttem, hogy továbbra is a tamásiak mezét viselem majd a pontvadászatban” – fogalmazott Csaba. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?