„Csakis a feljutás lehet a célunk”

Kucka
Pozsony |

Semleges pályán kezdi meg szereplését pénteken (20.45) a labdarúgó Nemzetek Ligája C divíziójában a szlovák válogatott. A vajdasági Újvidéken Fehéroroszország lesz az ellenfele.

Az eredeti szétírás szerint hazai pályán kezdett volna Štefan Tarkovič szövetségi kapitány csapata, de az oroszokat és fehéroroszokat érintő szankciók miatt a két fél megcserélte a pályaválasztói jogot.

Fehéroroszország az UEFA döntése alapján csak semleges pályán, nézők nélkül rendezheti a „hazai” meccseit, így a találkozóra Újvidéken kerül sor.

Mindez pedig azt is jelenti a szlovákok számára, hogy a tíz nap alatt lejátszandó négy mérkőzés közben rengeteget fognak utazni: a mai, vajdasági meccs után hétfőn Nagyszombatban (Kazahsztán), jövő pénteken Bakuban (Azerbajdzsán), egy hét múlva hétfőn pedig Nur-Szultanban (Kazahsztán) lépnek pályára.

„Nem ideális ez a menetrend, de ez az ellenfeleink esetében is ugyanígy van. Nem beszélhetjük ki magunkat a körülményekre. Bízom benne, hogy így is sikeresek leszünk. Tudjuk, hogy nehéz meccsek várnak ránk, nem ringathatjuk magunkat illúziókban. Mindig is jobban játszottunk, ha nem mi voltunk az esélyesek, nagy nevű csapatok ellen, fel kell készülnünk, hogy most nem ez vár ránk” – nyilatkozta a TASR-nek Vladimír Weiss, a válogatott szélsője.

A kiszámíthatatlan fehéroroszok felemás időszakot tudhatnak maguk mögött. Tavaly ősszel mind a hat vb-selejtezőjüket elveszítették, még a gyengécske észtektől is kikaptak, összesen három gólt szerezve a találkozókon. Azóta viszont százszázalékosak, barátságos mérkőzésen legyőzték Jordániát (1:0), Indiát (3:0) és Bahreint (1:0) is. A szlovákokkal eddig háromszor találkoztak. 1996-ban Nyitrán 4:0-ra nyert Jozef Jankech csapata, a 2016-os Eb-selejtezőkön pedig mindkét gárda legyőzte a másikat idegenben.

„A játékoskeretünk minőségét nézve a B divízióba tartozunk, de ezt a pályán kell bizonyítanunk, a szavakat tetteknek kell követniük. Most például tíz nap alatt négy alkalommal is. Az ellenfeleink nagyjából hasonló játékerőt képviselnek. Fehéroroszország és Azerbajdzsán ellen vannak tapasztalataink, nem csak jók. De ettől függetlenül csakis a feljutás lehet a célunk” – szögezte le Peter Pekarík, a Hertha védője.

A szlovákok az NL előző kiírásában Csehország, Skócia és Izrael alkotta négyesben végeztek az utolsó helyen, és estek egy osztállyal lejjebb. A visszatéréshez – immár a válogatottól visszavonult Marek Hamšík nélkül – a C divízió 1. csoportjának élén kell végezniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?