Csak semmi pánik

Prága. Nem repesnek az örömtől a cseh futball képviselői a jövő évi portugáliai Európa-bajnokság csoportbeosztása láttán. Csehország válogatottja ugyanis a halálcsoportba került, Németországgal, Hollandiával és Lettországgal együtt.

A trófea bűvöletében. Rudi Völler, a németek szövetségi kapitánya (jobbra) már nyúlna érte, de ehhez még Dick Advocaatnak (Hollandia, balra) és a cseh Karel Brücknernek is lesz néhány szava. Reuters-felvételA csehek szerették volna elkerülni a hollandokat – erre utalnak a sorsolás utáni vélemények is. „Rosszabbul nem is alakulhatott volna” – hallatta hangját a sorsolás után Pavel Nedvěd, akinek a sorsolás előtt egyetlen kívánsága volt: elkerülni a hollandokat és az olaszokat. Nedvěd álma egy Anglia–Horvátország–Svájc összetételű csoport lett volna, ez végül a franciáknak jutott. Csalódott volt Štepán Vachoušek, a Marseille légiósa is. „A helyzet egyértelmű lesz: meg kell vernünk a letteket és a németeket, hogy a hollandok ellen felszabadultan focizhassunk” – nyilatkozta Vachoušek.

A német válogatott már elfogadhatóbb a csehek számára. Jan Koller és Tomáš Rosický (Borussia Dortmund) német csapattársaival ebédelt, amikor megtudták a sorsolás eredményét. „Hangos moraj zúgott végig az éttermen. Mi a abban reménykedtünk, hogy Németország a csoportunkban lesz, ők viszont szerettek volna elkerülni bennünket” – mondta Rosický.

Talán az egyetlen elégedett cseh ember a válogatott menedzsere, Vlastimil Košťál volt. „A sorsolás után azonnal telefonáltam Karol Brückner edzőnek, és röviden elemeztük a helyzetet. Véleményem szerint nem kell pánikba esni, hiszen ha választhattunk volna az ellenfelek közül, akkor a letteket és a németeket választjuk, ezért elégedettek lehetünk. Még akkor is, ha a hollandokat szívesen elkerültük volna, de hát minden nem alakulhat az álmaink szerint.”

A cseh sajtó azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a nagy viadalokra a németek rendre összeszedik magukat. Az 1996-os angliai Európa-bajnokságon ráadásul kétszer is találkozott egymással a két válogatott, s mindkétszer a németek győztek: a csoportmeccsen 2:0-ra, a döntőben pedig 2:1-re, amikor Berger büntetőből lőtt góljára Bierhoff duplával válaszolt. Az 1990-es világbajnokságon pedig Csehszlovákia a negyeddöntőben találkozott a későbbi győztes Németországgal, s azt a mérkőzést is a németek nyerték, Matthäus tizenegyesgóljával.

Pikánsnak ígérkezik majd a holland–német párharc is, hiszen az 1990-es vb-n a két csapat mecs-csén Rijkaard leköpte Rudi Völlert, mivel a németek jelenlegi szövetségi kapitánya sértegetni kezdte – akkor mindketten piros lapot kaptak. (čtk, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?