Csak hat csapat maradt a női kosarasoknál

kosárlabda

Mindössze hat gárda jelentkezett be a női kosárlabda-extraliga 2019/2020-as, szeptember végén rajtoló idényére. A férfiaknál megint nem sikerült tízre bővíteni a létszamot.

A női kosárlabda-extraliga történetében még sosem volt olyan alacsony létszám, mint a soron következő szezonban lesz. 

Mindössze hat gárda vállalta a szereplést a legfelső osztályban: a címvédő rózsahegyiek mellett a kassai Young Angels, a somorjaiak, a besztercebányaiak, a pöstyéniek és az újonc Dubček Bratislava. Ráadásul a kassaiak szereplése felett sűrű fellegek gyülekeznek, mivel az Angels Aréna felújítását a városnak kellene megoldania, két kisebb csarnokban pedig vagy nézők nélkül, vagy külön engedéllyel játszhatnának a játéktér túl kicsi mérete miatt…

A két hiányzó más-más okokkal magyarázta a visszalépést. A nyitraiaknál elfogytak a játékosok, tanulmányaik, munkahelyi kötelezettségeik miatt csak öt kosarasuk maradt. Számoltak ugyan három légiós szerződtetésével, de mivel az utánpótlásban nem sikerült megtartaniuk a 2000–2002-ben született korosztályt, nem tudták feltölteni a keretet. Poprádon jóval „megszokottabb” indok, a pénzhiány áll a távolmaradás hátterében. A tátrai klub azonban – a nyitraiakkal ellentétben – legalább az I. ligában elindul. 

A női mezőny évek óta nyolctagú volt, igaz, közben cserélődtek a klubok. Az iglóiak például a 2014/15-ös idényben a negyedik helyen végeztek, azóta viszont hiába keresnénk őket a kosártérképen. A kassai Cassovia 2017-ben, a szezon közben lépett vissza 25 évi élvonalbeli szereplés után, és máig csak az utánpótlásneveléssel foglalkoznak. 

A férfiak mezőnyéből tavaly, nem sokkal a szezon kezdete előtt a pozsonyi Karlovka kijelentkezett, így páratlan számú, kilenc résztvevővel bonyolították le a szezont. Sokáig úgy tűnt, a 2019/2020-as idényre ismét páros számú lesz a csapatok száma, az I. ligát megnyerő zsolnai egyetemi klub azonban nem tudta előteremteni a kellő anyagiakat (az SBL-ben a Slávia révén a várost már képviseli egy csapat). A másodosztályú négyes torna másik három résztvevője, a besztercebányaiak és a pozsonyi Štart, valamint a Karlovka szintén nem vállalta a szereplést. Utóbbi nemleges válasza némiképp meglepő, mivel egy éve csak egyszezonnyi extraligás szünetről beszélt a vezetőség. Az SBL-ben így ismét kilenc csapat indul. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?