Csak a Dunaferr örül...

Csak a Dunaferr SE szerepelt igazán jól a három magyar csapat közül a férfi kézilabda európai kupák negyeddöntőinek első felvonásában. Igaz, vélhetően Buday Ferenc együttesének jutott a legkönnyebb ellenfél.

Csak a Dunaferr SE szerepelt igazán jól a három magyar csapat közül a férfi kézilabda európai kupák negyeddöntőinek első felvonásában. Igaz, vélhetően Buday Ferenc együttesének jutott a legkönnyebb ellenfél. Az edző jó alaposan feltérképezte a svájci Pfadi Winterthur csapatát, ami nem különösebben meglepő, ha tudjuk, ő maga is dolgozott ott, sőt egyik kulcsjátékosa, Julius Marcinkevicius is szerepelt korábban az ellenfélnél. Az első félidő után még 14-14-re álltak a csapatok, a második játékrészben azonban a szerb Milorad Krivokapics (9 gól) és Kertész Balázs (5) révén háromgólos előnyt szerzett a Dunaferr. A 27-24-es győzelem több mint biztató a viszszavágó előtt. Kertész Balázs igazi vezéregyéniség volt a nehéz pillanatokban, a meccs után azonban még nagyon óvatosan nyilatkozott: Még semmi sincs eldöntve. Sok hibát vétettünk, elsősorban védekezésben. Svájcba is nyerni megyünk, nem ülünk rá az előnyre, annál is inkább, mert nem olyan meggyőző. Sokkal nehezebb helyzetbe került a hazai bajnokságban remeklő Pick-Szeged a KEK-ben. Dragan Djukics gárdája nyolcgólos hátrányba került a német sztárcsapat, a TBV Lemgo otthonában. Az első félidő második tizenöt percében dőlt el alighanem a továbbjutás, akkor a hat világbajnoki ezüstérmessel felálló Lemgo 8-7-ről 20-12-re megugrott. A folytatásban már hiába tartotta magát a szegedi csapat (két veteránja, Kotormán és Bajusz góljai révén a második félidőt döntetlenre hozta ki), reálisan nézve nem maradt esélye a visszavágóra. A szegediek egyik legtapasztaltabb játékosa, Kotormán Attila véleménye: Jó kezdés után renegeteg labdát adtunnk el, gyorsaságba és fürgeségben sajnos nagyon elpáholtak bennünket. Utána már a hősies hajrá nagyon későn jött. Nem találok magyarázatot a negyedórányi teljes csődre. Mindenesetre tanulságos leckét kaptunk, még épp idejében. A világklasszisokat felvonultató Fotexnek ellenben maradt reménye a Bajnokok Ligájában az elődöntőre, főleg, ha szombaton sérülten játszó csillagai felépülnek a hétvégi visszavágóra. A kezdő hetesből csak Jovic és Pásztor játszott egészségesen, a világbajnokság gólkirálya, Carlos Pérez nem is tudott kezdeni. A dán Kolding játékosai megpróbálták kihasználni a helyzetet, a 13-13-as első félidő után a második játékrész hajráját hatgólos előnynyel kezdték. Szerencsére Pérez a végén átlövéseivel csökkentette a hátrányt, Sterbik kapus pedig szinte zárásként kivédett egy hétméterest, így a dánok ,,csak" 31-27-re győztek. A vasárnapi visszavágón a jó formában játszó Fotex biztos esélyes - kérdéses azonban, milyen formában és egészségi állapotban lesznek a veszprémi i kulcsemberek. Mindenestere a férfi kézilabda-vb legutóbbi sztárja, a Kubából honosiíott Pérez bizakodik: Ha meggyógyulnak a kulcsembereink, más lesz a helyzet. Ezzel nem becsülöm le a dánok erejét, de tény, a fél csapat beteg. Ezt az eredményt ennek tükrében kell értékelnünk. (bj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?