Contador 2016-ban visszavonulhat

Madrid |

<p>&nbsp;A jelenkor legjobb országúti kerékpárosának tartott Alberto Contador nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2016-ban visszavonul a versenysporttól.</p>

"Jelenleg nagy reményekkel várom az új szezont, de az igazság az, hogy az álmom szerint a csúcson szeretném abbahagyni egy nagy körverseny megnyerése után. Éppen ezért csak az idei és a következő évet látom biztosnak" - mondta a 32 éves bringás az El Mundo című lapnak adott interjúban.     Contador kijelentette, hogy nem kíván konkrét dátumot meghatározni a visszavonulásra. Példaként említette, ha mondjuk bukna a jövő évi Tour de France-on, akkor folytatná, mert nem úgy szeretné befejezni a pályafutását.     A spanyol versenyző ezzel cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint ha eléri idei célját, vagyis a Giro d'Italiát, valamint a Tour de France-t is megnyeri, akkor visszavonul. A duplázás hatalmas bravúrnak számítana, ugyanis legutóbb 1998-ban volt rá példa, amikor az olasz Marco Pantani győzött mindkét háromhetes viadalon.     Contador tavaly megnyerte a Vuelta a Espanát, akárcsak 2008-ban és 2012-ben. A Girón 2008-ban, a Touron pedig 2007-ben és 2009-ben diadalmaskodott. Doppingvétség miatt a 2010-es Tour- és a 2011-es Giro-elsőségétől megfosztották. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?