Conor McGregor
Conor McGregor négy éven belül harmadszor vonult vissza
Harmadszor is bejelentette visszavonulását Conor McGregor, aki korábban két súlycsoportban birtokolta a világbajnoki címet a vegyes harcművészet (MMA) legjelentősebb szervezeténél, a UFC-nél.
A 31 éves ír sportoló vasárnap a Twitter-oldalán számolt be döntéséről.
A sportág egyik legismertebb alakja először 2016-ban vonult vissza, de később visszatért, 2017 nyarán pedig ökölvívóként is kipróbálta magát: a legendás Floyd Mayweathertől technikai KO-val kapott ki. Tavaly márciusban ismét közölte, hogy felhagy az élsporttal, majd idén januárban mindössze 40 másodperc alatt legyőzte Las Vegasban az amerikai Donald Cerronét, ezzel 22/4-re javította mérlegét az MMA-ban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.