A nagypakaiak dupláztak Nyárasdon (Fotó: obfz.ds)
Címvédőként érkeztek, dupláztak a nagypakaiak Nyárasdon
A nagypakaiak címvédőként érkeztek, igazolták a várakozásokat, veretlenül nyerték a felnőttek immár 28. téli teremfocitornáját.
A nyárasdi sportcsarnokban nyolc csapat, Gelle, Nyékvárkony, Nagypaka, Baka, Csilizradvány, Pozsonyeperjes és Kisudvarnok (VII. AG Sport Liga), valamint a VIII. ligában a tabella 2. helyén telelő nagyszavaiak csatáztak a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnökének serlegéért, az egyéni díjakért.
A kollektívák előbb két négyes csoportban körmérkőzéses rendszerben mérték össze a tudásukat. A B csoportba besorolt nagypakaiak ugyan döntetlennel nyitottak, a folytatásban azonban négy meccset nyertek, s megérdemelten gyűjtötték be a győztesnek járó trófeát. A felső-csallóköziek alakulata teremfociban nehezen verhető, Vanek, Buchel, Szabó és Chamilla futsalban és a kispályás fociban márkanév, a nevezettek országos bajnoki címmel, válogatott tagsággal büszkélkedhetnek. Ezúttal is ők alkották a négyesfogatot, mely megalapozta a diadalukat.
„Valóban így volt, Nyárasdon ezúttal is mi vittük a prímet. Egy találattól eltekintve a többit mi jegyeztük. Kapusunk, Miklós Denisz is remekelt. Jól kombináltunk, begyakorolt figurákkal megleptük ellenfeleinket, akik igyekeztek jól felkészülni belőlünk – sikertelenül. A fináléban már 2:0-ra vezettünk, a pozsonyeperjesi Rácz Attila szépségdíjas találattal ugyan lefaragott előnyünkből, de azt taktikailag érett játékkal megőriztünk”
– nyilatkozta az Új Szónak Dominik Vanek, akit a torna legjobb mezőnyjátékosának választott a zsűri.
A csoport: Pozsonyeperjes–Gelle 4:1, g.: Bugár 2, Bokros, Tászli, ill. Szerencsés; Baka–Csilizradvány 2:3, g.: Szalay, Németh, ill. Koleszár, Vereknyei, Terdik; Gelle–Csilizradvány 1:0, g.: Androvics; Pozsonyeperjes–Baka 0:0; Baka–Gelle 0:0; Csilizradvány–Pozsonyeperjes 0:4, g.: Bugár, Bokros, Tászli, Rácz.
B csoport: Kisudvarnok–Nagypaka 1:1, g.: Baranyai, ill. Buchel; Nyékvárkony–Nagyszarva 0:2, g.: Herberger 2; Nagypaka–Nagyszarva 3:2, g.: Szabó, Vanek, Chamilla, ill. Tóth, Herberger; Kisudvarnok–Nyékvárkony 0:0; Nyékvárkony–Nagypaka 0:2, g: Buchel 2; Nagyszarva–Kisudvarnok 2:0, g.: Herberger, Ambrus.
Elődöntők: Nagypaka–Gelle 5:0, g.: Buchel 2, Szabó, Chamilla, Šufliarsky; Pozsonyeperjes–Nagyszarva 2:1, g.: Szabó, Tászli, ill. Ambrus.
Mérkőzés a 7. helyért: Baka–Nyékvárkony 0:3, g.: Lelkes, Szabó, Mautner.
Mérkőzés az 5. helyért: Csilizradvány–Kisudvarnok 1:0, g.: Terdik.
Mérkőzés a 3. helyért: Nagyszarva–Gelle 1:0, g.: Herberger.
Döntő: Nagypaka–Pozsonyeperjes 2:1, g.: Vanek 2, ill. Rácz.
A végső sorrend: 1. Nagypaka, 2. Pozsonyeperjes, 3. Nagyszarva, 4. Gelle, 5. Csilizradvány, 6. Kisudvarnok, 7. Nyékvárkony, 8. Baka.
Egyéni díjak – a legjobb kapus: Husvéth Róbert (Pozsonyeperjes). A legjobb mezőnyjátékos: Dominik Vanek (Nagypaka). A legjobb góllövő: Herberger Csaba (Nagyszarva – 5 gól).
A kétéltű nagypakaiak másnap délután már nagypályás focit játszottak. A Nyugat-szlovákiai Futballszövetség Téli Ligájában 3:3 arányú döntetlent értek el a VI. ligás csallóközcsütörtökiek elleni csoportmeccsen.
„Nem vallottunk szégyent, nem okozott gondot a kispályás torna után nagypályán focizni. Ráadásul ezen a meccsen kényszer szülte megoldásként középhátvédként léptem pályára”
– zárta mondandóját Domnik Vanek.
A győztes alakulat a területi szövetség elnökének vándorserlegével, kupával, oklevéllel, a csapattagok pedig éremmel távoztak a helyszínről. A további együttesek emléklapot és focilabdát kaptak, a mezőny legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét pedig különdíjjal jutalmazták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.