Bundesliga – Lőw Zsolt piros lapja

Lőw Zsolt

Lőw Zsolt, a német labdarúgó Bundesligában címvédő Bayern München másodedzője piros lapot kapott a vendég Bayer Leverkusen elleni péntek esti, 2–2-re végződött bajnoki mérkőzés után.

Daniel Schlager játékvezető az esetet követően a Bild című lapnak elmondta: a tréner nem sértette meg őt, hanem arról van szó, hogy Löw konfrontatív módon közelített felé, és a szabályok értelmében ez is piros lapot ér, amit fel is mutatott neki a pályán. Az később dől el, hogy a magyar szakembert eltiltják-e.

Lőw nem tartja helyesnek, hogy piros lapot kapott. Azzal védekezett, hogy egyetlen sértő szót sem mondott Schlagernek, nyugodt volt, és a hangnem is "oké" volt, nem kiabált a bíróval. Hozzátette: reméli, vannak felvételek, amelyek állításait megerősítik.

A negyedik fordulót nyitó péntek esti összecsapáson, 75 ezer néző előtt a Bayern a 86. percben szerezte meg a vezetést, ám a vendégek a 94. percben büntetőből egyenlítettek. A 2–2 azt jelentette, hogy a Leverkusen jobb gólkülönbséggel vezeti a tabellát a szintén tízpontos bajorok előtt.

A müncheni együttes szerdán a Bajnokok Ligája 1. körében az angol Manchester Unitedet fogadja, majd egy hét múlva szombaton a Bochumot látja vendégül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?