Bundesliga – Bennmaradt a Hertha, Lewandowski beállította Gerd Müller rekordját

Robert Lewandowski

A Hertha hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Kölnnel a német labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati játéknapján, ezzel biztosította élvonalbeli tagságát.

A bennmaradás kiharcolásához az is kellett Dárdai Pál vezetőedző berlini együttesének, hogy a Werder Bremen kikapott az Augsburgtól, ezzel a 16., osztályozót érő helyen áll és már nem érheti be a Herthát.

A bajnoki címét korábban bebiztosító Bayern München 2-2-t ért el a Freiburg vendégeként. Robert Lewandowski, a bajorok csatára a 26. percben büntetőből volt eredményes, ezzel 40 góllal befogta Gerd Müllert az egy idényben szerzett bajnoki találatok tekintetében. Elődje az 1971/72-es szezonban volt 40-szer eredményes, 34 mérkőzésen. A lengyel csatár a gólja után mezét felhúzva tisztelgett Müller előtt, alulra húzott pólóján az ő arcképe, illetve „4ever Gerd” (Mindörökké Gerd) felirat. A hazaiaknál Sallai Roland kezdőként 61 percet játszott.

Az utolsó helyezett Schalke legyőzte a Frankfurtot, amivel a negyedik helyért és ezzel Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Dortmundot hozta kedvező helyzetbe. A Borussia vasárnap a Mainz vendége lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?