Budapest–Pozsony–Bécs szupermaraton

Pozsony |

<p>Ezer résztvevő, három főváros, hatvan település, csaknem 320 kilométer. Ezek a vasárnap kezdődő, tizenkilencedik alkalommal megrendezett Bécs–Budapest szupermaraton számai, ám a verseny a látszat ellenére nem a számokról, hanem az emberekről szól.</p>

„Sosem felejtem el, amikor tavaly az eredményhirdetéskor egy 14 éves kerekesszékes lánynak adhattam át az oklevelet. Nagyon megható, mennyi emberi sorsnak lehetek tanúja ennek a versenynek köszönhetően. Tavaly az egyik magyarországi szakaszon találkoztam Kolonics Györggyel is, aki már nincs közöttünk… – mondta Asványi László, a szlovákiai szervezőbizottság elnöke, akinek jóvoltából három éve már Pozsony is részese a szupermaratonnak, és idén kerékpáron maga is nekivág a távnak. – Peter Račko újságíró barátommal úgy döntöttünk, biciklin mi is megtesszük a távot. Nem az időeredmény a lényeg, egy ilyen komoly kitartást igénylő versenyen mindenki győztes, aki célba ér.”
A szupermaratonon most is több kategóriában lehet versenyezni: kerékpárosok, görkorcsolyások, egyéni versenyzők és váltók is összemérik az erejüket. A férfi futók mezőnyében a legnagyobb favorit a legutóbbi három szupermaraton győztese, a lengyel Jaroslaw Janicki, de számolni kell az orosz Kruglikovval s a magyar Bogár Jánossal és Vozár Attilával is. Bogár eddig mind a tizenkilenc szupermaratonon elindult.
Nem hiányozhat a mezőnyből a vásárúti kiválóság, Bögi Sándor sem, aki tavaly 35:18:11-es idővel a 28. helyen végzett. Nagy ambíciókkal várja a szupermaratont a besztercebányai egyetemi váltó: a Bél Mátyás Egyetem férfi álomcsapatában (Dream Team néven versenyeznek) Magyar Imre is rajthoz áll.
A szupermaraton története során először szlovák olimpikon is lesz a résztvevők között (a magyaroknál ez már hagyomány, idén például az öttusa-válogatott is versenyez, élén Balogh Gáborral, és kajak-kenusok is rajthoz állnak), a kajakos Martina Kohlová a Komenský Egyetem Testnevelési Karának váltójában szerepel. (bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?