Brit Nagydíj - A korlátozások ellenére lehet verseny Silverstone-ban

Bevezetik a bukókeretet a Forma-1-ben

A Forma-1 irányítói szerint júliusban megrendezhető Silverstone-ban a Brit Nagydíj még akkor is, ha a szigetországban érvényben maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt kormányzati korlátozások.

A Sun című brit napilap kormányzati információkra hivatkozva arról írt, hogy az országon belüli utazási tilalom alól bizonyos sportágak résztvevői, így a labdarúgócsapatok és a Forma-1-es istállók mentesülni fognak. A sportolókat és a stábtagokat ugyanakkor szigorú tesztelési folyamatnak vetik alá, és ha valakinek pozitív lesz a koronavírus tesztje, annak azonnal karanténba kell mennie. A Forma-1 irányítói a Reuters brit hírügynökségnek megerősítették, hogy folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal a Brit Nagydíj megrendezésének lehetséges forgatókönyveiről.

Az F1-es világbajnokság idei szezonja nem kezdődött még el, az idénynyitó márciusi Ausztrál Nagydíjat törölni kellett, és ugyanerre a sorsra jutott a monacói, valamint a francia futam. További hét versenyt elhalasztottak, és a jelenlegi tervek szerint a szezon július elején Ausztriában, egy dupla hétvégével (július 5. és 12.) kezdődhet el, zárt kapuk mögött. Ezután következne július 19-én a Brit, augusztus 2-án pedig a Magyar Nagydíj.

A silverstone-i versenypálya vezetősége azt már korábban jelezte, hogy csak akkor tudja - zárt kapuk mögött - megrendezni a vb-futamot, ha arra engedélyt kap a kormányzattól

Nagy-Britanniában eddig csaknem 32 ezer halálos áldozata van a világjárványnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?