Borbély Balázs már nem akar kockáztatni

A 32 esztendős, tizenháromszoros válogatott játékos már nem akar kockáztatni, befejezi pályafutását, és hamarosan elkezdi az edzői tanfolyamot.

Mindig a kemény játékosok közé tartozott, és sokáig sérülések sem akadályozták. Mikor kezdődött a kálváriája?

Míg Szlovákiában, a DAC és az Artmedia színeiben futballoztam, nem volt különösebb egészségi problémám. Ha jól emlékszem, mindössze egyszer szorultam hosszabb kényszerpihenőre: a csípőcsontomról levált a porcogó, s azt hiszem, két hónapot kellett kihagynom. Aztán a 2005-ös sikeres Bajnokok Ligája-szereplés után, amikor kevésen múlt, hogy nem jutottunk be a nyolcaddöntőbe, valóra vált régi álmom, és a Bundesligába igazoltam. A bentmaradásért küzdő Kaiserslautern szerződtetett, de alighogy odakerültem, elkezdődtek a gondjaim.

Mi történt?

Már egy hét után begyulladt az Achilles-inam a jobb lábamon. Eleinte könnyen vettem a dolgot, azt hittem, idővel elmúlik a fájdalom. De tévedtem. Mivel csak féléves kölcsönjátékra érkeztem, és az utolsó helyen álltunk, Wolfgang Wolf edző mindenképpen azt akarta, hogy játsszam, ezért minden meccsen beinjekciózva léptem pályára. Most már tudom, ez óriási hiba volt, mert pihennem kellett volna. Végül kiestünk az élvonalból, miután a Wolfsburg elleni ki-ki meccsen idegenben a győzelem helyett csak remiztünk. Velem viszont gyakori sérüléseim ellenére is elégedettek voltak, és egy évvel meghosszabbították a vendégjátékomat.

A műtétet viszont nem kerülte el.

Egyre nagyobb fájdalmaim voltak, ezért júliusban, Svájcban a kaiserslauterni klubelnök közbenjárására az egyik elismert helyi professzor operált. Ezután kéthónapos kihagyás következett, szeptemberben térhettem vissza. Sikeres volt a műtét, a jobb lábammal azóta sincs gondom. Az őszi idényt simán végigjátszottam, ám tavasszal, amikorra már elszálltak a feljutási reményeink, az edző már új csapatot épített, s mivel lassan lejárt a szerződésem, csupán elvétve jutottam szóhoz. Így aztán 2007 nyarán visszatértem a ligeti csapathoz, ahol ment a játék, igaz, az elején bokaficam miatt három hetet ki kellett hagynom.

Nem sokáig maradt Pozsonyban, mert az őszi idény után Temesvárra igazolt. Utólag nem bánta meg, hogy Romániába szerződött?

Egyáltalán nem. Másfél évig semmi gond nem volt. Ifjabb Dušan Uhrin edző vezette a csapatot, és a feltételek is kedvezőek voltak. Čišovskýval és Brezinskývel alkottuk a szlovákiai triót, de nagyon jól kijöttem a cseh Magerával és Krejčível is. Azután kezdődtek a problémák, miután Uhrint menesztették. Egy román tréner érkezett, aki teljesen mellékvágányra tett. Megesett, hogy két hónapig nem kaptam fizetést, és egy ideig még azt sem engedték, hogy a tartalékcsapattal gyakoroljak. Hiába volt élő szerződésem, azt akarták, hogy idő előtt távozzak.

Végül elérték a céljukat…

Tavaly januárban megkeresett Dušan Uhrin, hogy igazoljak az AEL Limasszolhoz. Persze addig nem hagytam el a temesvári együttest, míg a klubelnök írásba nem adta, mennyivel tartoznak nekem, és hivatalosan megegyeztünk, hogy részletekben törlesztik az elmaradást. Eddig egyetlen fillért sem láttam, ezért a FIFA-hoz fordultam. Máig várom a jussomat, de a nemzetközi szövetség malmai rendkívül lassan őrölnek, úgy tudom, jelenleg a 2008-as elmaradások ügyében döntenek. Egyébként egyáltalán nem csodálkozom, hogy a román szövetség kizárta a csapatot az élvonalból, mert a szélhámos klubelnök már fűnek-fának tartozik.

Milyen élményei vannak ciprusi állomáshelyéről?

Januárban érkeztem a Limasszolhoz, amely akkor jó passzban volt, ezért az edző egyből nem rakhatott be a kezdőcsapatba. A pontvadászat alapszakasza után az első négy a bajnoki címért, míg a 9–12. helyezettek a bennmaradásért küzdöttek. Mi, az 5–8. helyen állók pedig gyakorlatilag barátságos meccseket játszottunk. Ez meg is látszott a mérkőzések színvonalán…

Mikor jöttek elő ismét az egészségi problémai?

Júliusban rakoncátlankodni kezdett a bal Achillesem, olyan fájdalmaim voltak, hogy alig tudtam lépni. Új cipőt kaptam, de rögtön begyulladt a lábam. Tudtam, csak a műtét segít. Sajnos, kicsit lebecsültem a helyzetet, 2010 szeptemberében Pozsonyban feküdtem kés alá. A kéthónapos kényszerpihenő után óvatosan kezdtem el az egyéni edzéseket, ám hiába voltam óvatos, már a harmadik napon teljesen elszakadt az Achillesem.

Nem esett kétségbe?

Dehogynem. Ekkor már alaposan körülnéztem, kivel operáltatom meg magam. Finnországban az a professzor műtött, aki David Beckham lábát is rendbe hozta.

A ciprusiak hogyan fogadták a súlyos sérülését?

Mindjárt azzal jöttek, hogy bontsuk fel a szerződést. Ráadásul Uhrint is elküldték, és helyére román edző érkezett. Tisztában voltam vele, hogy felépülésem után már nem kapnék lehetőséget, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottunk. De ők legalább kifizették a lelépőt.

Ezután mi következett?

A rehabilitáció időszaka, idén tavasszal pedig elkezdtem az egyéni edzéseket. Áprilistól a Slovan III. ligás fakócsapatával gyakoroltam, amelynek Samo Slovák a trénere. Három-négy hétig voltak fájdalmaim, az orvosok rájöttek, hogy csontkinövés okozza a problémát, ezért artroszkópiás beavatkozáson lecsiszoltak belőle. Utána úgy tűnt, minden rendben, játékra alkalmasnak éreztem magam, de mivel az átigazolási időszak után érkeztem, bajnokin már nem léphettem pályára. A Slovan vezetői közölték velem, ha rendbe jövök, számítanak rám az élvonalbeli csapatnál.

Aztán már az első edzés elején megsérült. Mi történt pontosan?

Sosem felejtem június tizenharmadikát. Még el sem kezdődött a gyakorlás, amikor a bemelegítés során újra elszakadt az Achillesem. Nem éreztem fájdalmat, csak nagy roppanást hallottam, rögtön tudtam, nagyon nagy baj van. Felnyílt a sebem, ömlött a genny és vér. A harmadik napon műtöttek a ružinovi kórházban, a főorvos utána csak annyit mondott: alaposan megdolgoztattam őket. Három hétig mozdulni sem tudtam, combtőig be volt gipszelve a lábam, a rekkenő hőségben a barátnőm és szüleim gondoztak. Hat hét után lerövidítették a gipszet, ám a nyílt seb begyulladt. Három és fél hónap után úgy-ahogy rendbe jöttem, de még sokáig húztam a lábam. Jelenleg rehabilitációs kezelésekre és különböző tréningekre járok.

Mikor térhet vissza a zöld gyepre?

Realista vagyok, már annak is örülök, hogy nem sántítok. Úgy tűnik, véget ért a profi pályafutásom. Harminckét évesen, négy műtét után élvonalbeli klub aligha igazolna le, 400 vagy 500 euróért pedig nem éri meg kockára tenni a testi épségemet. Eddig egész életem a focihoz kötődött, szeretnék továbbra is ezen a vonalon maradni. Beiratkoztam az edzői tanfolyamra, és nyelveket akarok tanulni.

Jól beszél németül, nem akar menedzser lenni?

Egyáltalán nem vonz a menedzseri pálya, inkább edzősködni szeretnék, mert át akarnám adni a pályafutásom során szerzett tapasztalatokat. Egyébként angolul jobban tudok. Igaz, másfél évet Kaiserslauternben töltöttem, de akad még bőven javítanivaló a némettudásomon.

Ki fizette a műtétjeit?

Az elsőn kívül valamennyit saját zsebből fizettem. A svájci operációt a német egészségügyi biztosító állta.

Most miből él?

A megspórolt pénzemből.

Nem volt biztosítása?

Dehogynem. Ám mivel sérüléseim nem a meccseken történtek, egy eurót sem kaptam. A négy műtét után pedig egyetlen biztosító sem köt velem szerződést, ha kötne is, akkor drágább volna a leves, mint a hús.