Bögi nem fél a 320 kilométertől

Pozsonyban ma délután röviddel két óra előtt várják az első futót. A 18. Samsung Szupermaraton részvevői tíz órakor a bécsi Práterban vágnak neki a 320 km-es távnak, és az októberi 23-i ünnepen érnek célba Budapesten.

Pozsonyban ma délután röviddel két óra előtt várják az első futót. A 18. Samsung Szupermaraton részvevői tíz órakor a bécsi Práterban vágnak neki a 320 km-es távnak, és az októberi 23-i ünnepen érnek célba Budapesten.

Bajnokok csatája várható

Újra ott lesz a mezőnyben az 55 éves vásárúti Bögi Sándor, az egyetlen olyan szlovákiai részvevő, aki tavaly az egész távot végigfutotta. Vele együtt négy hazai versenyző indul egyéniben a kilenc országból egybegyűlt 53 fős mezőnyben. A nőké az elmúlt évhez viszonyítva megduplázódott – 11 hölgy nevezett. Rajthoz áll az ötszörös győztes német Maria Bak, aki elsősorban orosz vetélytársakkal veszi fel a versenyt. A férfiaknál a bajnokok csatája várható: a hatszoros győztes Bogár János, a háromszoros nyertes Vozár Attila, az eddig kétszer első és címvédő lengyel Jaroslaw Janiczki, valamint az orosz Anatolij Kruglikov (2002) számít esélyesnek, de ott lehet a legjobbak között az elmúlt évben hatodik Ossó Zoltán is.

Gyermelyi Tészta a mezőnyben

Váltóban 6 országból 152 csapat nevezett, köztük hat szlovákiai, 22 pedig a női váltók száma. Utóbbiaknál minden bizonnyal a tizenegyszeres magyar maratoni bajnok Földingné Nagy Judit vezette Starking csapata és a Pest megyei Önkormányzat váltója küzd a győzelemért, a férfiaknál a legjobb magyar utcai futóval (Benedek Zsolt) kiálló békéscsabaiak, illetve a Koronás Cukor – ennek színeiben indul a maratoni bajnok Tóth Tamás és a magyar csúcstartó, Csillag Balázs – párharca várható. A verseny érdekes színfoltja a Gyermelyi Tészta csapata – futóinak átlagéletkora 65 év!

Balogh és a kajak-kenusok

Más sportok, főleg a vizes kiválóságok neve is szerepel a rajtlistán. A hagyományokhoz híven lesz bajnokok csapata: Balogh Gábor öttusázóval együtt Hüttner Csaba, Gilányi Zsolt, Csabai Edvin az egyikben, Horváth Csaba olimpiai bajnok, Belicza Béla világbajnok, Kovács Gergő Eb-bronzérmes és Foltán László olimpiai bajnok a másikban szerepel, a világbajnok kenus Vajda Attila félmaratonin indul.

Története során másodszor érinti Pozsonyt a szupermaraton, a 94 km-es első útszakasz célja a Hviezdoslav téren lesz, és szombaton reggel innen indul tovább Győrbe a több mint ezer részvevő – többek között Bodak, Doborgaz és Csiliznyárad csallóközi települések érintésével.

A 18. Samsung Szupermaraton távja (320 km)

Október 19.: Bécs–Pozsony 94 km

Október 20.: Pozsony – Győr 84 km

Október 21.: Győr – Tata 61 km

Október 22.: Tata – Budakeszi 60 km

Október 23.: Budakeszi – Budapest 21 km

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?